Bevezetés: A szisztémás autoimmun kórképek változatos klinikai megjelenésű, többféle szervet vagy szervrendszert érintő megbetegedések, melyek pathomechanizmusában különböző tényezők genetikai faktorok, környezeti hatások és hormonális tényezők egyaránt szerepet játszanak. Számos esetben az autoimmun jelenségek mellett primer immunhiány együttes társulása is jelen van. Némely kórképnél ismert, hogy befolyásolják a terhességet vagy annak kimenetelét, míg viszonylag kevés tanulmány foglalkozik azzal, hogy ezek a megbetegedések befolyásolnak-e olyan nőgyógyászati eseményeket, mint a menstruáció és menopauza. Célkitűzés: Prospektív munkánkban a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinika Immunológiai szakrendelésén megjelent autoimmun és immunhiányos nők körében kérdőív segítségével mértünk fel bizonyos nőgyógyászati tényezőket. Kíváncsiak voltunk a menstruációs ciklusok szabályosságára, a menopausában lévő betegek tüneteire és azok erősségére, valamint a terhességeikre, azok kimenetelére. Figyelembe vettük az ehhez szorosan kapcsolódó olyan rizikófaktorokat is mint a BMI, dohányzási, valamint sportolási szokásokat is. Eredmények: 46 nőbetegnél (átlagéletkor 55 év) végeztünk kérdőíves adatfelmérést, melynek során a betegek átlagos BMI-je 27 volt, 21% dohányzó, 67% menopausában volt. A menstruációs ciklusok a betegek nagy részénél (91%) szabályos volt, 23 %-nál fordult elő vetélés életük során. A leggyakoribb menopausa tünet a hőhullám volt (64%), amelyet az éjszakai izzadás, álmatlanság, hüvelyszárazság, hangulati ingadozás követett. Összefoglalás: Az autoimmun és immunhiányos betegségek pathomechanizmusában és aktivitásában is szerepet játszhatnak a női hormonális faktorok és nőgyógyászati események, ugyanakkor maga a betegség jelenléte is hatással van ezek alakulására. Pontosabb összefüggések megfigyelésére nagyobb létszámú betegcsoporton végzett felmérés szükséges.

Témavezető: Dr. Zöld Éva

Az abdominalis aorta aneurizma progresszív, potenciálisan életveszélyes állapot, amelyet az aorta hasi szakaszának körülírt tágulata jellemez. A hagyományos felfogás szerint a patogenezisben elsősorban azok a degeneratív folyamatok játszanak szerepet, amelyek az aortafal strukturális integritásának fokozatos elvesztéséhez vezetnek. Az újabb adatok azonban arra utalnak, hogy az immunrendszer aktivációja szintén lényeges, de kevésbé feltárt tényező a hasi aorta aneurizma kialakulásában.Elsődleges célunk az autoantitest-mediált immunválaszok szerepének vizsgálata a hasi aorta aneurizma kialakulásában és progressziójában.Vizsgálataink során Western blot technikát alkalmaztunk (n=360 mérés) az autoantitest-mediált kötődési mintázatok azonosítására 20 aorta-aneurizmában szenvedő beteg szérummintáját felhasználva. Humán aortából, aneurizmás aortaszövetekből, illetve szívből készített homogenizátumok fehérjéinek szétválasztását és átvitelét követően a membránokat primer antitestekkel (szérummintákkal 1000x-es hígításban), illetve humán immunglobulinokat felismerő szekunder antitestekkel inkubáltuk (IgG, IgM). A betegek szérumában található, az adott szövet fehérjéit felismerő IgG és IgM ellenanyagokat ECL módszerrel mutattuk ki.Kontroll aortaszövetekben 52,5%-os autoantitest-pozitivitást találtunk, míg az aneurizmatikus mintákban ez mindössze 20% volt ugyanazon szérumokkal (n=20) tesztelve. A nem szövetspecifikus autoantitestek jelenléte nem befolyásolta érdemben az aneurizmatikus szövetek antigénmintázatát: ezekre az autoantitestekre nézve pozitív, illetve negatív betegek mintái összevethetőek voltak. A szívszövet esetében az aorta-aneurizmás szérumok 40%-a bizonyult pozitívnak, ami hasonló érték az egészséges egyénekéhez (33%). Az IgG és IgM izotípusú antitestek többnyire eltérő autoantigéneket ismertek fel. A nem szövetspecifikus autoantitesteket magas titerben tartalmazó betegek szérumainak (n = 6) vizsgálata során igazoltuk, hogy 1000x-es hígítás mellett ezen antitestek nagy része már kimutathatatlan.Eredményeink arra utalnak, hogy aneurizmás betegekben nagy számban jelennek meg egészséges aorta-szövetben expresszálódó fehérjéket felismerő antitestek. Az aneurizma progressziójával párhuzamosan ezen fehérjék a szövetből eltűnnek, és ez hozzájárulhat az aorta falának átalakulásához, elgyengüléséhez. Ezen mechanizmusok mélyebb megértése hozzájárulhat új biomarkerek azonosításához, illetve célzott immunmodulációs terápiás megközelítések fejlesztéséhez.

Témavezető: Prof. Dr. Tóth Attila

Bevezetés: A Sjögren-betegség (SjD) szisztémás autoimmun betegség, melyben főleg az exocrin mirigyek károsodnak. Leggyakoribb tünete a keratoconjuctivitis sicca és a xerostomia. Emellett extraglanduláris, köztük cardialis érintettség is előfordul. Több adat utal ritmuszavarok előfordulására, azonban az aSSA- és aSSB-antitestek szerepe ebben ellentmondásos. Betegek és módszerek: A DE KK Klinikai Immunológiai Tanszéken kezelt SjD-betegek cardialis érintettségét vizsgáltuk, ritmuszavarokra fókuszálva. Ritmuszavarnak tekintettünk minden supraventriculáris vagy ventriculáris arrhythmiát, és vezetési zavart. A 422 beteg 92,65%-a (n=391) nő. Szűrővizsgálatként 93 betegnél Wiwe készüléket is használtunk, amely egy ritmusanalízisre alkalmas egy-elvezetéses EKG eszköz. A statisztikai elemzés R Studio szoftverrel készült.Eredmények: A betegek 23,7%-ánál (n=100) találtunk dokumentált ritmuszavart: extrasystoliákat (n=40), szárblokkokat (n=30), pitvarfibrillációt (n=25), atrioventricularis blokkot (n=15), supraventricularis tachycardiát (n=12), bradycardiát (n=2), sick sinus szindrómát (n=2) és 4 egyéb ritmuszavart, melyeket a kis elemszám miatt összevontan elemeztünk. A ritmuszavaros csoport szignifikánsan idősebb volt (70,89±8,91 vs. 62,37±12,17 év; p<0,001), illetve szignifikánsan ritkább volt köztük az anti-Ro/SS-A- (40% vs. 58,7%; p=0,001), anti-La/SS-B- (30% vs. 44,7%; p=0,009) és ANA-pozitivitás (52% vs. 67%; p=0,006). A hypertonia (59% vs. 37,58%; p<0,001) és az ischaemiás szívbetegség (9% vs. 3,12%; p=0,023) gyakoribb volt ritmuszavar esetén. Multivariáns analízis során primer SjD esetén az életkor és a hematológiai aktivitás független rizikótényezőknek bizonyultak, a biológiai aktivitás viszont protektív volt. A hosszú QTc (57% vs. 19,7%; p=0,001) és PQ érték (100% vs. 16,9%; p=0,001) társult ritmuszavarral, a QRS és a szívfrekvencia nem különbözött szignifikánsan. A SjD-betegek körében a pitvarfibrilláció nyers prevalenciája 5,92%-nak adódott. Az életkorra és nemre standardizált prevalencia 1,78% (95% MT: 1,20–2,50%), amely 3,1-szeres relatív rizikót jelent a magyar lakossághoz. viszonyítva (0,57%; 95% MT: 1,6–5,6). Konklúzió: Vizsgálatunkban a SjD-betegek csaknem negyedében fordult elő ritmuszavar, melynek előfordulását elsősorban a hagyományos rizikófaktorok határozták meg, míg a B-sejt aktivitás protektív tényezőnek bizonyult. Eredményeink alapján a beteggondozás során kiemelt figyelmet kell fordítanunk a ritmuszavarok primer és szekunder prevenciójára.

Témavezető: Dr. Szántó Antónia

Bevezetés: A Sjögren‑betegség (SjD) szisztémás autoimmun kórkép, melyet az exocrin mirigyek lymphocytás gyulladása és dysfunctiója jellemez, de gyakoriak az egyéb szervi manifesztációk is. Az antimaláriás szerek gyakran használt bázisterápiás szerek, akár immunszuppresszív szerekkel kombinálva. Irodalmi adatok alapján lupusos és rheumatoid arthritises kohorszokban a kardiovaszkuláris események rizikóját csökkentették, ugyanakkor ritka, súlyos mellékhatás lehet a kardiotoxicitás, kiemelten a QT intervallum megnyúlás.Betegek, módszerek: Az elmúlt 5 évben a szakrendelésen megjelent Sjögren-betegek körében vizsgáltuk az antimaláriás szerek kardiológiai és immunológiai hatásait. Vizsgáltuk a betegek epidemiológiai adatait, a SjD szervi manifesztációit, immunszerológiai és laboratóriumi eltéréseiket és az alkalmazott kezelést. Egy-elvezetéses EKG-val (WIWE) szűrővizsgálatot végeztünk 93 betegnél. Vizsgáltuk a PQ, QRS, QTc paramétereket illetve a szívfrekvenciát. Statisztikai elemzésre R studio szoftvert használtunk.Eredmények: A 422 beteg közül 31 férfi és 391 nő volt (7,35% vs. 92,65%). Antimaláriás szert 36,7% (n=155) szedett, 63,3% (n=267) nem. A gyógyszert szedő betegek szignifikánsan fiatalabbak voltak (medián 59 év vs. 69 év; p<0,001), és szignifikánsan gyakoribb volt körükben a szeropozitivitás: aSSA+: 68,4% vs. 46,1% (p<0,001), aSSB+: 50,3% vs. 36% (p=0,004), ANF+: 74,8% vs. 56,9% (p<0,001). Az autoantitestek szintjei is magasabbak voltak az antimaláriás szert szedők körében (minden esetben p<0,001). Az antimaláriás szert szedők betegségaktivitási indexe magasabb volt (medián 2 vs. 0 (p<0,001)), szignifikánsan magasabb glanduláris-, cutan- és biológiai aktivitást mutatva, és gyakrabban társult alapbetegségükhöz lupus (13,6% vs. 4,1%; p<0,001). Hipertónia (47,6% vs. 34,2%; p=0,007) és ritmuszavar (27,3% vs. 17,4%; p=0,021) szignifikánsan gyakrabban lépett fel a gyógyszert nem szedők körében. Szárblokkok (9,4% vs. 3,2%; p=0,018) és extrasystolék (12% vs. 5,2%; p=0,021) szignifikánsan többször fordultak elő a gyógyszert nem szedők között. A WIWE szűrés eredményei nem mutattak jelentős eltérést a két csoport között. Konklúzió: Az antimaláriás szert szedőknél magasabb betegségaktivitás, illetve gyakoribb szeropozitivitás volt megfigyelhető, de egyes kardiovaszkuláris morbiditásaik ritkábbak a gyógyszert nem szedőkkel szemben, a QTc idők sem különböztek szignifikánsan. Eredményeink alapján az antimaláriás szerek biztonságosan alkalmazhatóak beteganyagunkban.

Témavezető: Dr. Szántó Antónia

A melanoma malignum a melanocyták rosszindulatú transzformációjából eredő daganat. Korai stádiumban a sebészi excízió kuratív terápiát jelenthet, ugyanakkor metasztatikus melanomában szisztémás kezelés javasolt. Meglehetősen nagy előrelépést jelentett az immunellenőrzőpont-gátlók (ICI) megjelenése, ami javította a válaszadási arányt és a túlélési mutatókat. A megjelenő rezisztencia mechanizmusok, valamint az immun-mediált mellékhatások (irAE) azonban gátat szabnak a terápia sikerességének. Az ICI-k hatásmechanizmusának, a mellékhatások különböző típusainak és ezek gyakoriságának az ismerete segítheti az adverz reakciók kezelhetőségét, korai felismerését. A kutatásunk célja az immunterápia során fellépő irAE-k előfordulási arányának és klinikai kimenetelének vizsgálata a DE KK Bőrgyógyászati Klinika melanoma szakrendelésén 1997-2023 között gondozott betegek körében. 391 beteg adatait tekintettük át retrospektív módon. A kutatásban 170 nő és 221 férfi beteg szerepelt. Átlagéletkoruk a diagnózis idején 62,3 év volt. Első vonalbeli kezelésként a betegek 41,2%-ánál döntöttek immun-checkpoint gátló kezelés mellett. A leggyakrabban alkalmazott ICI a pembrolizumab volt (63,44%). Betegeink 11,3%-ban kombinált, 88,7%-ban monoterápiában részesültek. IRAE 18,7%-ban (n=73) volt megfigyelhető, mely leggyakrabban többszervi érintettség (23,3%), pneumonitis (20,5%) és endokrinológiai betegség (16,4%) formájában jelentkezett. A mellékhatások kezelésében a kortikoszteroid monoterápia az esetek 83,6%-ban elegendőnek bizonyult. A vizsgálati paraméterek közül a kombinált kezelés és a krónikus veseelégtelenség volt az irAE kialakulásának független rizikófaktora. A metasztatikus melanoma mortalitása magas, de az irAE-n átesett betegek túlélési mutatói kedvezőbbek. A betegek 50,4%-a hunyt el, 90,5%-uk a melanoma progressziójának következtében, csupán 1 beteget veszítettünk el az irAE miatt.Az eredményeink alapján elmondható, hogy a melanoma még az új terápiák alkalmazása mellett is egy magas mortalitású kórkép. Vizsgálatunk alapján a kombinált kezelésben részesülő betegek fokozott figyelmet igényelnek. A társbetegségek rögzítése és ismerete szintén segíthet a nagy rizikójú betegek azonosításában irAE szempontjából. Az irAE-k gyakoriak, heterogének, de jól kezelhetőek, a halálozást jelentősen nem befolyásolják.

Témavezető: Dr. Nagy-Vincze Melinda

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) a szisztémás autoimmun betegségek klasszikusképviselője. Kezelésében 2021-ben törzskönyvezték az anifrolumabot, amelyet 2022.novemberben kezdtünk el használni tanszékünkön. Való élet adatokból eddig kevés elérhetőaz irodalomban.Munkánk célja az volt, hogy a DE ÁOK, Klinikai Immunológiai Tanszék SLE szakrendelésénanifrolumab terápiában részesülő betegek körében prospektíven felmérjük az anifrolumabhatékonyságát, biztonságosságát és az életminőségre kifejtett hatását.A vizsgálatba húsz beteget vontunk be, akik négy hetente 300 mg anifrolumab intravénásinfúziós kezelésben részesültek. A kezelés indításakor rögzítettük az SLE előző szervimanifesztációit, a kezelés indításának indikációját, aktivitási indexeket, laboratóriumiparamétereket, valamint a szedett kortikoszteroid dózisát és immunszupresszívgyógyszereket. A pácienseknél FACIT fáradtság és SF-36 egészségi állapot felmérő kérdőívkitöltése is megtörtént. A kezelés 3., 6. és 12. hónapjában az aktivitási indexeket,laboratóriumi paramétereket újra rögzítettük, illetve a betegek ismételten kitöltötték a FACITés SF-36 kérdőíveket is.A vizsgálatba bevont 20 beteg közül 18 nő és 2 férfi volt, a betegek átlagéletkora 41,95 év, abetegség fennállási idő 12,8 évnek adódott. A kezelés indikációi közepesen súlyos SLE-saktív bőrtünetek és polyarthritis volt. Hét betegnél 10 éven belül, 13 betegnek 10 éven túligazoltuk az SLE-jét. Valamennyi betegnek volt aktív polyarthritise a kezelés indításakor,mely már a 3. hónapban minden betegnél megszűnt. Az átlagos ízületi aktivitási pont a 12.hónapra 7,8-ról 0,3-ra csökkent. Mind az akut mind a szubakut bőrtünetek már a 3. hónapraszignifikánsan javultak, hasonlón a bőr aktivitását jelző CLASI pontszám is. (4,9 pontról 0,1pontra) Az immunológiai paraméterek közül az anti-DNS szint a kezelés hatására nemváltozott, de az ANF titer csökkent, a komplement szintek emelkedtek. Az aktivitás méréséreszolgáló SLE DAI is szignifikáns mértékben csökkent. (8,2-ről, 3-ra) Nyolc betegnél (40 %) akortikoszteroid elhagyhatóvá vált. Mellékhatások közül a leggyakoribb a Herpes Zosterelőfordulása volt, egyéb fertőzések nem voltak gyakoribbak. Két betegnél kellett a terápiáthatástalanság miatt leállítani.Összességében eredményeink megerősítik a randomizált kontrollált vizsgálatok eredményeit.Az anifrolumab egy jól tolerálható, szteroid spóroló célzott terápia, mely a betegekéletminőségében is jelentős javulást eredményez.

Témavezető: Dr. Tarr Tünde

BevezetésA PTPN22 gén egy tirozin-foszfatázt kódol, amelyet hematopoetikus sejtek expresszálnak. Az 1858C>T (rs2476601) polimorfizmus egy arginin–triptofán aminosavcsere szubsztitúciót okoz, mely módosítja a fehérje interakciós motívumát. Ez a genetikai variáns több autoimmun betegség (pl. myositis, rheumatoid arthritis, 1-es típusú diabetes mellitus, szisztémás lupus erythematosus, stb.) kialakulásával hozható összefüggésbe.A STAT4 gén által kódolt transzkripciós faktor szerepet játszik a T helper 1 és 17 sejtek differenciálódásában és proliferációjában. Ezek a sejtek a krónikus gyulladásos kórképek fontos effektorai, tehát a STAT4 gén fontos szerepet játszhat az autoimmun betegségek patogenezisében.CélkitűzésCélunk a PTPN22 rs2476601 és a STAT4 rs7574865 polimorfizmusok potenciális rizikófaktorként való értékelése myositis–scleroderma overlap- és anti-Jo-1 pozitív antiszintetáz szindrómában szenvedő betegek csoportjában.MódszerekA kutatásban 19 (13 nő és 6 férfi) myositis–scleroderma overlap szindrómával és 27 (13 nő és 14 férfi) anti-Jo-1 pozitív antiszintetáz szindrómával rendelkező beteg vett részt. A kontrollcsoportba 18 (13 nő, 5 férfi) egészséges egyént választottunk ki. Perifériás vérmintából izolált DNS-t Sanger-szekvenálással elemeztük.EredményekA betegek és a kontrollcsoport összehasonlítása nem mutatott szignifikáns különbséget a PTPN22 rs2476601 polimorfizmus esetében (χ² = 0,14; p = 0,9301; Monte Carlo p = 0,9376).A STAT4 rs7574865 variáns esetében szignifikáns asszociációt figyeltünk meg (χ² = 46,38; p = 0,0000; Monte Carlo p = 0,0000), tehát a genotípus eloszlás jelentősen különbözött a beteg- és a kontrollcsoport között.A betegcsoportokon belül, a myositis–scleroderma overlap és az anti-Jo-1 pozitív antiszintetáz szindróma csoportok között nincs szignifikáns különbség sem a PTPN22 (χ² = 0,71; p = 0,7011; Monte Carlo p = 0,7571), sem a STAT4 (χ² = 0,00; p = 1,0000; Monte Carlo p = 1,0000) polimorfizmusok esetében.KövetkeztetésA PTPN22 rs2476601 polimorfizmus nem mutatott szignifikáns kapcsolatot a betegségre való hajlammal, tehát a vizsgált kohorszban nem tekinthető fő genetikai rizikótényezőnek. Ezzel szemben a STAT4 rs7574865 variáns szignifikáns különbséget mutatott a betegek és az egészséges kontrollok között, ami arra utal, hogy szerepet játszhat a myositis–scleroderma overlap- és az anti-Jo-1 pozitív antiszintetáz szindróma genetikai hátterében. Az eredmények megerősítéséhez további, nagyobb esetszámú vizsgálat szükséges.

Témavezető: Dr. Pénzes-Daku Krisztina

A Sjögren-betegség (SjD) sokszínűségét az extraglanduláris manifesztációk és atársult betegségek (közöttük az antifoszfolipid-szindróma-APS) adják. Az APS a foszfolipidmembrán elemei (cardiolipin, β2-glycoprotein, lupus antikoaguláns-LA) elleni antitestek(APA) jelenlétében fokozott koagulabilitással jellemezhető. Kutatásunk célja klinikánk SjDbetegei körében felmérni az APA jelenlétét és hatásait a thromboemboliás és a gynecológiaiesemények előfordulására vonatkozóan. Retrospektív (2023-2025) vizsgálatunkban 416 (385nő 92,54%, 31 férfi 7,45 %) definitív SjD páciens (EULAR/ACR klasszifikációs kritériumok,2016) adatait értékeltük. A SjD-APS csoport életkora (43±12 év) a diagnózis idejénszignifikánsan alacsonyabb volt (p<0,0001), mint a csak SjD betegeké (50±12 év), a férfibetegek a SjD felállításakor 3 évvel fiatalabbak a nőktől (46 vs 49). 58 betegnél találtunkAPS-t, a SjD diagnózisát megelőzően 1, párhuzamosan 15, utána 42 esetben. Anti-ß2GPIpozitív 38 (IgG 23, IgM 10, IgG és IgM izotípusú is 5); anti-CL pozitív 41 (IgG 24, IgM 13,IgG és IgM izotípusú is 4); LA pozitív 11 (4 izoláltan, 7 más antitesttel együtt) volt. 11artériás occlusioból 4 (3 kettős anti-ß2GP és anti-CL antitest, 1 LA), 38 vénás eseményből 15(3 anti-CL IgG, 6 kettős pozitív anti-ß2GPI és anti-CL, 1 kettős pozitív LA+ß2GP, 3 csak LA,2 fő hármas), 35 gynecológiai eseményből (33 vetélés, 1 koraszülés, 1 congenitalis szívblokk)4 tartozott a SjD-APS csoportba. A többi terhességi szövődmény az anti-SS-A pozitivitássalvolt kapcsolt.A SjD-APS csoportban thrombocyta aggregáció gátlót (TAG) 24 (23 ASA, 1clopidogrelt), K-vitamin antagonistát 9, apixabant 4 beteg kapott, 6 fő magasabbcardiovascularis kockázat miatt kombinált (TAG és VKA) kezelésben részesült. 15 betegTAG, antikoaguláns kezelése compliance problémák, vagy vérzési szövődmény miatt szakadtmeg. Tartós immunmoduláns kezelést APA antitest redukcióra 29 fő kapott (chloroquint 11,hidroxichloroquint 18), a megismételt szerológiai vizsgálatok csökkenő APA eredményeiszerint hatékonyan. A SjD-APS csoport másik fele nem tolerálta, vagy mellékhatásoktóltartva nem fogadta el a felajánlott antimaláriás szert.Az APS előfordulása beteganyagunkban az irodalmi adatokhoz (kb. 10%) hasonló13,9%, a TAG kezelés a thromboembóliás és a gynecológiai események prevenciójábaneredményes. Az APA és a Sjögren-specifikus szerológiai markerek koincidenciájánakértékelésével tervezzük eredményeinket még komplettálni.

Témavezető: Dr. Horváth Ildikó Fanny