OETDK.

Bevezetés: Az angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE2), amely a SARS-CoV-2 receptoraként vált ismertté, magas arányban fejeződik ki a tüdő II-es típusú pneumocytáin. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy COVID pneumoniában és szepszisben növekszik a szérum szolubilis ACE2 (sACE2) aktivitása, előbbiben az emelkedés mértéke követi a betegség súlyosságát. Bár a jelenség pontos élettani szerepe még nem tisztázott, ezek az eredmények felvetik az ACE2 biomarkerként történő alkalmazhatóságát akut tüdőkárosodással járó állapotokban. Célkitűzés: Vizsgálatunk célkitűzése az volt, hogy feltárjuk az ACE2 patofiziológiai szerepét a tüdőembólia (PE) kontextusában, valamint értékeljük a diagnosztikában és rizikóbecslésben való alkalmazhatóságát. Emellett elemeztük az ACE2 kapcsolatát a tüdőinfarktussal és a pulmonális hipertóniával. Módszerek: Monocentrikus prospektív kohorsz vizsgálatunkba 107 tüdőembóliában szenvedő, valamint 117 kontroll személyt vontunk be. A PE betegcsoportban felvételkor rögzítettük a részletes klinikai adatokat, a laboratóriumi és echocardiographiás paramétereket, valamint perifériás vérből meghatároztuk a szérum ACE2 és ACE aktivitásokat. A két vizsgálati csoport adatainak összehasonlítását követően a PE diagnosztikus és súlyossági markereivel korrelációanalízist végeztünk, majd ROC analízis segítségével vizsgáltuk a sACE2 diagnosztikus értékét.Eredmények: A tüdőembóliás betegek medián sACE2 aktivitása szignifikánsan magasabb volt a kontrollokhoz képest (51,63 [38.97, 75.40] vs. 38,92 [33.18, 48.82] U/ml; p<0,0001). Korrelációanalízis során a sACE2 aktivitás szignifikánsan korrelált a pulmonális nyomással (ρ=0,29; p=0,0071), valamint a jobb kamra károsodást reprezentáló troponin értékekkel (ρ=0,36; p=0,0006). ROC-analízis alapján a sACE2 közepes érzékenységű diagnosztikus PE markernek bizonyult (ROC AUC 69,8%, szenzitivitás 63,2%, specificitás 69,6%), azonban a magas-intermedier rizikójú betegeket 38,7 U/ml cut-off értéknél kiváló szenzitivitással emeli ki alacsony specificitás mellett (ROC AUC 65%, szenzitivitás 96%, specificitás 32,3%).Következtetés: A tüdőembólia során a szérum ACE2 aktivitása jelentősen emelkedik, amely elsősorban a nyomásterhelés fokozódásával magyarázható. A sACE2 potenciálisan értékes laboratóriumi marker lehet a PE rizikócsoportok precízebb meghatározásában. Emelkedett szintje a súlyos tüdőembólia formák fennállására hívja fel a figyelmet, és segítheti az intervenciós beavatkozások indikációjának felállítását.

Témavezető: Dr. Kerekes György Ferenc és Prof. Dr. Tóth Attila

CélkitűzésekA cukorbetegség egy komplex anyagcsere kisiklással járó állapot, mely fokozza a trombózis képződési hajlamot, növelve a vénás tromboembólia kialakulásának kockázatát. Éppen ezért célul tűztük ki diabéteszes, tüdőembóliás betegek vizsgálatát, olyan laborparamétereket keresve, melyek alkalmasak lehetnek a két fokozatú, módosított Genfi-score alapú diagnosztikus algoritmus kiegészítésére/pontosítására. Betegek és módszerekRetrospektív, egy központú vizsgálatunkban a DEKK Sürgősségi Klinikán a vizsgálati periódusban embólia gyanú miatt megjelent, mellkas CT-vel igazolt tüdőembóliás (n = 316) és a mellkas CT-vel kizárt, nem tüdőembóliás kontroll betegek (n = 217) közül kiválogattuk a diabéteszes betegeket (n diabéteszes, embóliás betegek = 74, n diabéteszes, nem embóliás betegek = 40) és összehasonlítottuk laboratóriumi eredményeiket. Később a diabéteszes, tüdőembóliás betegeket a két fokozatú módosított Genfi-score alapján alcsoportokra osztottuk (módosított Genfi-score 0-5 pont, módosított Genfi-score 6≤ pont) és laboratóriumi eredményeiket klinikai rizikó szerint illesztett, diabéteszes, nem tüdőembóliás kontroll betegek eredményeivel hasonlítottuk össze. Kétes mellkas CT eredmény esetén a betegek kizárásra kerültek a vizsgálatból. EredményekA diabéteszes, tüdőembóliás csoportban (n = 74) szignifikánsan magasabb cTnT (p<0,005), D-dimer (p<0,005), glükóz (p=0,01), valamint alacsonyabb trombocita (< 0,005) szinteket találtunk.Alacsony kockázatú (módosított Genfi-score 0-5 pont), diabéteszes, tüdőembóliás betegekben (n = 28), a klinikai rizikó alapján illesztett kontroll betegekhez (n = 24) képest szignifikáns eltérést nem volt megfigyelhető.Magas kockázatú (módosított Genfi-score 6≤ pont), diabéteszes, tüdőembóliás betegekben (n = 46), a klinikai rizikó alapján illesztett kontroll betegekhez (n = 16) képest szignifikánsan magasabb CRP (p=0,047), cTnT (p<0,005), D-dimer (p<0,005) és alacsonyabb trombocita (p<0,005) szinteket találtunk. KövetkeztetésekKét fokozatú módosított Genfi-score használata esetén alacsony rizikójú betegekben továbbra is a D-dimer maghatározása az elsődleges. Magas rizikójú betegekben - nem egyértelmű CT eredmény és főleg csökkent kardiopulmonális rezerv esetén - a CRP, cTnT, thr szám figyelembe vétele segíthetnek a helyes diagnózis felállításában és a megfelelő terápiás döntés meghozatalában.

Témavezető: Dr. Juhász Imre Zoltán

Bevezetés: A nagyérelzáródással járó akut ischaemiás stroke (NÉO) standard revaszkularizációs terápiája a 2015-ben bevezetett mechanikus thrombectomia (MT), mely éber szedáció (CS) vagy intubálással járó általános anesztézia (GA) mellett végezhető el. A penumbra megőrzésében elsőrendű a hipotenzió kivédése, javasolt 140-180 Hgmm közötti systolés érték folyamatos fenntartása. A stroke-ellátási lánc azonnali rendelkezésre állást követel meg, a helyi protokollok kidolgozása és adaptálása világszerte kihívást jelent az egyes centrumok számára.Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy az Anesztéziai és Intenzív Terápiás Klinika (DEKK-AITK) MT ellátásának mutatói munkaidőben és ügyeleti időben különböznek-e az anesztéziai mód megválasztását és vérnyomáskontrollt illetően, továbbá annak felmérése, hogy az anesztéziai tevékenység befolyásolja-e a stroke súlyosságát.Módszerek: Retrospektív adatgyűjtést végeztünk 2023.02.01. - 2024.07.31. közötti időszak azonos neurointervenciós által végzett MT-k anesztéziai jegyzőkönyvei és neurológiai kórlapjai alapján. Az anesztéziai módok, illetve munkaidő (MI) és ügyeleti idő (ÜI) vonatkozásában vizsgáltuk a NÉO lokalizációját, a kórházon belüli szervezési időket (Door-to-groin time: DGT, monitor-to-groin time: MGT), 140-180 Hgmm (OPT), <140 Hgmm (HYPO), >180 Hgmm (HYPER) szisztolés vérnyomásértéken töltött időintervallumokat, a radiológiai sikerességet (Thrombolysis in Cerebral Infarction Scale: TICI-skála) és a korai stroke-súlyosság (National Institutes of Health Stroke Scale: NIHSS) változásait.Eredmények: Esetszám: n=90. CS (n=76) vs. GA (n=14) vonatkozásában elülső Willis-köri NÉO 66/76 vs. 6/14 p<0,01; HYPO ≥ 30 perc 15/76 vs. 9/14 p<0,01; javuló 24 órás NIHSS: 48/68 vs. 4/12 p=0,02. MI (n=40) vs. ÜI (n=50) vonatkozásában elülső Willis-köri NÉO 32/40 vs. 40/50 p=0,11. CS 30/40 vs. 46/50 p=0,03; HYPO ≥30 perc 17/40 vs.7/50 p<0,01. Sikeres rekanalizáció (TICI2c/3, n=56) esetén a MT utáni rosszabb NIHSS (n=8) vs. nem rosszabb NIHSS (n=48) vonatkozásban HYPO ≥30 perc: 4/8 vs. 4/48 p=0,055.Következtetés: Az éber szedálás mellett kisebb a hipotenzió előfordulása és kedvezőbb a 24 órás stroke-súlyosság. Ügyeleti időben a NÉO lokalizációjától függetlenül gyakoribb az éber szedáció és ritkább a tartós hipotenzió aránya. A radiológiailag sikeres rekanalizáció ellenére súlyosbodó NIHSS kapcsolatba hozható tartós hipotenzió előfordulásával.

Témavezető: Dr. Szabó-Maák Zoltán

Bevezetés: A sarcopenia – a csökkent izomtömeg és izomfunkció állapota – egyre fontosabb prognosztikai tényezővé vált a daganatos betegségek kimenetelében. A mellkasi sarcopenia – a mellkasi csigolyák szintjén csökkent izomtömeg – prognosztikai tényezőnek tekinthető mind mellkassebészeti műtétek, mind krónikus légzőszervi betegségek esetében. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy a preoperatív CT-n egy standardizált kvantitatív képanalízissel meghatározzuk a vázizom keresztmetszeti területet (SMCSA), majd a mellkasi sarcopenia gyakoriságát és kapcsolatát a posztoperatív szövődményekkel, túléléssel. Betegek és Módszerek: Vizsgálatunkban 18 év feletti, 2014 és 2023 között tüdőrezekción átesett betegek preoperatív PET/CT képeit és adatait elemeztük. A képeken sagittalis rekonstrukciók segítségével a Th5. és 12. csigolyák magasságában standardizált axiális metszeteket készítettünk, majd TomoVision Slice-O-Matic 6.0 szoftverrel elemeztük. Az izomterületeket SMCSA értékeit a Surface/Volume eszköz segítségével határoztuk meg; ezt követően a testmagasság négyzetére normalizálva számítottuk ki a T5 és T12 szintű skeletal muscle indexeket (SMI). A sarcopeniát nemspecifikus, csigolyaszinthez kötött SMI-küszöbértékek alapján definiáltuk: férfiaknál T5 ≤ 46,5 cm²/m² és T12 ≤ 42,6 cm²/m², nőknél T5 ≤ 32,3 cm²/m² és T12 ≤ 30,6 cm²/m². Végpontjaink a kompozit posztoperatív pulmonális (PPC) és kardiális szövődmények, a 30 és 90 napos mortalitás voltak.Eredmények: 788 beteg adatait elemezve, PPC esetén a T5 nagyon magas szenzitivitást (97,1%), de alacsony specificitást (10,6%), alacsony PPV-t (14,9%) és AUC-t (0,54) mutatott: önmagában gyenge „rule-in”, de jó „rule-out” marker. Ennek ellenére multivariábilis modellekben a T5 független, szignifikáns prediktornak bizonyult (OR 4,11; IRR 3,59), míg T12 sem diagnosztikailag, sem többváltozós regresszióban nem mutatott érdemi előrejelző értéket. Kardiális szövődményekre egyik marker sem bizonyult prediktornak.A 30 napos (T5: p=0.1; T12: p=0.7) és a 90 napos mortaitásban nem volt szignifikáns különbség az egyes sarcopenia markerek között (T5: p=0.63; T12: p=0.41).Összefoglalás: Pulmonális komplikációk esetében csak a T5-nek volt prediktív értéke, míg a T12-nek egyik modellben sem. A kardiális szövődmények és a 30–90 napos mortalitás tekintetében egyik sarcopenia-alapú marker sem mutatott szignifikáns előrejelző képességet.

Témavezető: Dr. Végh Tamás és Dr. Balla Boglárka

BevezetésA tüdőrák kezelésének alapvető módszere az anatómiai tüdőrezekció, amelynek operábilitását részben a preoperatív légzésfunkció határozza meg. A rizikóbecslésben a FEV1 kulcsszerepű, értékét a társbetegségek, dohányzás és egyéb tényezők befolyásolják. A műtéti döntéshozatalhoz a Brunelli-féle képlettel számolt prognosztizált posztoperatív FEV1-et (ppoFEV1) alkalmazzuk, amely meghatározza a műtéti tervet, és 0.8 L/s alatt kontraindikációt képez. Noha ismert, hogy a módszer pontatlan lehet, korlátozott adat áll rendelkezésre annak megítélésére, mennyire pontos a közvetlen posztoperatív szakban.CélkitűzésCélunk volt meghatározni, mely perioperatív tényezők torzítják a ppoFEV1 becslését a korai posztoperatív szakban, valamint azonosítani azokat a betegeket, akiknél a becslés alulértékelte a tényleges FEV1-et. Vizsgáltuk az eltérés nagyságát és a mért FEV1 kapcsolatát a posztoperatív kimenetelekkel.Betegek és MódszerekAz Etikai Bizottság engedélye (DE RKEB/IKEB 6387-2023) után vizsgálatunkban 192, korábbi vizsgálatokban részt vett beteg anonimizált adatait elemeztük.EredményekEllenőrzést követően 124 betegnél állt rendelkezésre preoperatív és a posztoperatív második napon (POD2) légzésfunkciós eredmény is. 90 esetben (73%) a preop becslés alulbecsülte a valódi FEV1-et. A POD2–n mért és a preop FEV1 különbségnek mindössze 8.8%-át magyarázták a preoperatív tényezők (R²=0.088, p=0.052); egyedül a kor volt szignifikáns prediktor (β=+0.73, p=0.009), míg a nem, testtömeg, COPD és dohányzás nem (p>0.14). Az intra- és posztoperatív tényezők (műtéti technika, rezekció mértéke, anesztézia időtartama, folyadékbevitel, mellkascső jelenléte, nyugalmi és köhögési fájdalom) csak a variancia 7%-át magyarázták (R²=0.07, p=0.44), és egyik sem volt szignifikáns (p>0.10). A variancia gyenge, statisztikailag szignifikáns, de klinikailag minimális összefüggést mutatott az atelektáziával (OR=1.015; p=0.039), míg nem volt kapcsolat az infiltrációval (OR=1.007; p=0.69). A POD2 FEV1 0.8 L/s alatti értéke nem mutatott összefüggést a pulmonális szövődményekkel (atelectasia p=0.15, infiltráció p=0.18).KonklúzióEredményeink alapján a Brunelli-féle ppoFEV1 számítás jelentős pontatlanságot mutat a korai posztoperatív szakban, ezért a tényleges légzésfunkció és a szövődménykockázat megbízható előrejelzése érdekében a jelenlegi rizikóbecslési módszer felülvizsgálata szükséges.

Témavezető: Dr. Végh Tamás és Dr. Pálóczi Balázs

Introduction: Pipecuronium bromide (PIPE), a drug that was originally developed in Hungary known for its minimal low profile side effects, after a long pause, has gained a broader therapeutic indication and is being clinically used when deep neuromuscular blockade (NMB) is required for longer surgical procedures. The gamma cyclodextrin sugammadex (SUG) was originally developed to reverse rocuronium bromide (RO) induced NMB. Although its affinity for PIPE is several times greater than that for RO, the official drug information sheet does not include the sugammadex doses required to reverse PIPE induced NMB. Our neuromuscular research group has demonstrated its NMB reversal effectiveness on several occasions, but no large- case studies have been reported to date. The aim of this study is to investigate the safety of PIPE in comparison to RO in surgical and neurosurgical patients’ population undergoing sevoflurane anesthesia. Methods: In our randomized controlled trial, we enrolled 45 patients who received either PIPE or RO. Anesthesia was maintained with sevoflurane. The muscle relaxant effect was monitored throughout the operation using electromyography (Tetragraph®, Senzyme). At the end of surgery, depth of the NMB was recorded. Sugammadex was administered at a dose of 2 mg/kg and 1 mg/kg to reverse the deep and the moderate or more superficial PIPE blockade respectively. We used the doses specified in the drug description to reverse the RO block. In the postoperative period we measured the signs of residual curarisation at 0, 15 and 30 minutes. Results: During reversal with SUG, there was no difference between the two muscle relaxant groups in terms of the time required to reach a TOF (Train Of Four) ratio of 0.9 (147,8±81,5 sec vs. 146,6±63 sec) and 1.0 (241,3±111,1 sec vs. 208,1±106,1sec). There was no difference between the two groups in the dose of SUG required for reversal (135,6±101,4 vs. 132,6±29,9). Postoperative residual NMB was not observed in either group.Conclusion: Since spontaneous recovery is more frequent in the case of RO induced NMB, and less SUG is sufficient for the reversal of the deep PIPE block, we found no difference in the SUG doses required for reversal. However, the use of objective monitoring is essential for selecting the correct doses of SUG for reversal. With objective monitoring of muscle relaxation, both NMB agents can be considered equivalent and safe.

Témavezető: Dr. Boktor Mena Ajeeb és Prof. Dr. Fülesdi Béla

Introduction: The volatile anesthetic sevoflurane can prolong the effects of non-depolarizing muscle relaxants. The neuromuscular blocker pipecuronium bromide was developed in the 1980s and introduced into clinical practice in the early 1990s. Pipecuronium is experiencing a renaissance in Hungary due to sugammadex’s excellent affinity to the drug, allowing safe and cheaper reversal at the end of surgery. Thus, nowadays it has become part of daily routine for surgical procedures requiring long-lasting and deep muscle relaxation. However, no data are available in the literature about how sevoflurane affects the neuromuscular blocking effect of pipecuronium as compared to propofol, as a maintenance anesthetic.Methods: In our randomized, controlled trial, we enrolled 45 patients who were randomized to receive propofol or sevoflurane anesthesia. During surgery, muscle relaxation was achieved with pipecuronium bromide. The muscle relaxant effect was monitored throughout the operation using electromyography (Tetragraph®, Senzyme). Before extubation, the existing depth of neuromuscular blockade was recorded. Sugammadex was administered at a dose of 2 mg/kg to antagonize the deep neuromuscular block, and 1 mg/kg to reverse the moderate or more superficial neuromuscular blockade. In the postoperative period, a TOF (Train Of Four) measurement was performed to exclude residual blockade or delayed curarisation. Clinical signs of muscle weakness were assessed every 20 min and adverse and side effects were documented.Results: In the sevoflurane group significantly more time was required for adequate reversal of pipecuronium induced neuromuscular blockade than in the propofol group. (TOFR-ratio 0.9: 146.7±63.1 sec, TOFR 1.0: 208.1±106.2 sec vs. (TOFR 0.9: 97.9±36.1 sec, TOFR 1.0: 141.4±66.4 sec) (p=0.04, p=0.022). There were more deep neuromuscular blocks at the end of surgery in the sevoflurane group (n=17 vs. n=17, Chi2: 21.6, P<0.001). Although administration of sevoflurane necessitated a longer time for reversal of neuromuscular block, complete reversal occurred in this group also within 3 minutes.Conclusion: Sevoflurane maintenance of anesthesia enhances the neuromuscular blocking effect of pipecuronium as compared to propofol maintenance. Consequently, a deeper neuromuscular block occurs at the end of surgery if sevoflurane is used for maintenance.

Témavezető: Dr. Asztalos László és Prof. Dr. Fülesdi Béla