Az okostelefonok a modern társadalom elengedhetetlen eszközei, túlzott használatuk viszont számos pszichológiai és viselkedésbeli problémával függhet össze. Az állandó online jelenlét és a folyamatos értesítések gyors reakcióra és állandó készenlétre késztetnek, befolyásolva a stresszkezelést és a problémákkal való megküzdést mind az egyéni jóllét, mind a társas kapcsolatok szintjén.Kutatásunk célja a túlzott mobiltelefon-használat és a különböző megküzdési stratégiák közötti összefüggések feltárása volt. A vizsgálat során három kérdőívet alkalmaztunk. A Coping Inventory for Stressful Situations kérdőív 48 tételes változata (CISS-48) három megküzdési mód típusát tárja fel (problémaközpontú, érzelemközpontú és elkerülő viselkedés). A Defense Mechanisms Rating Scales-Self Report (DMRS-SR30) kérdőív 30 állítást tartalmaz, tételei az érett, a neurotikus, és az éretlen védekező mechanizmusokat térképezik fel. A Smartphone Addictional Scale rövid változata (SAS-SV) 10 tételből áll és az okostelefon-használat problémás jellegének szűrésére szolgál. Célunk annak vizsgálata volt, hogy a túlzott telefonhasználat milyen mértékben kapcsolódhat az egyes megküzdési stratégiákhoz. A 80 főből (52 nő, 28 férfi) álló minta résztvevői a Debreceni Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának bennfekvő betegei közül kerültek beválogatásra. A különböző értékek korrelációjának vizsgálatához a Spearman rang korrelációt alkalmaztuk. A legerősebb pozitív korrelációt a SAS-SV pontszámok és a DMRS neurotikus (ρ=,451) és éretlen (ρ=,485) pontszámai, a legerősebb negatív korrelációt a SAS-SV pontszámok és a DMRS érett pontszámok teljes DMRS pontszámokhoz viszonyított aránya (ρ =-,437) között találtuk. Vagyis minél éretlenebb megküzdési mechanizmusokkal rendelkezik valaki, annál inkább hajlamos káros telefonhasználatra, vagyis magasabb pontszámot elérni a SAS-SV-n. Ezek alapján felvetődik a lehetőség, hogy a túlzott okostelefonhasználat egyfajta éretlen megküzdési mechanizmus az egyént érő mindennapi stresszel, kapcsolati nehézségekkel szemben. A kutatás hozzájárulhat az okostelefonhasználat és a különböző megküzdési stratégiák közötti kapcsolat jobb megértéséhez és alapot nyújthat a túlzott mobilhasználat megelőzésére vagy kezelésére irányuló beavatkozások tervezéséhez.

Témavezető: Dr. Garbóczy Szabolcs és Dr. Kovács Attila István

A rémálmok az alvás során megjelenő, intenzív negatív érzelmekkel és vegetatív tünetekkel járó élmények összessége. Élete során mindenki él át rossz- és rémálmokat. Ezen álmok a pszichológiai szenvedésen túl, az ébrenléti működést is jelentősen zavarják. Célunk, hogy normál populáción feltérképezzük, milyen pszichés és környezeti tényezők okozzák a rémálmokat, valamint bemutassuk az egyén szintjén, milyen mértékben és minőségben jelennek meg az empirikus összefüggések.Vizsgálatunk egy kevert módszertanú, átlagpopuláción végzett kutatás. A kutatás kvantitatív szakaszában egy általunk összeválogatott pszichológiai tesztekből (amik a következőket mérték: stressz, megterhelő életesemények, megküzdés, szorongás, depresszív tünetek) álló kérdőívcsomagot töltöttek ki a vizsgálati személyek. Ezeken túl tartalmazott még demográfiai adatokra vonatkozó, és a kutatás témájához kapcsolódó specifikus kérdéseket. A kvalitatív szakaszban félig strukturált interjúmódszerrel gyűjtöttünk adatokat a résztvevőktől négy alkalommal, egy egy hónapos periódus során. Az interjút általunk összeállított, a vizsgálat témájához szorosan kapcsolódó kérdések mentén vezettük végig.A kvantitatív szakasz mintájának nagysága 147 fő (n=147, nő=113, férfi=34, átlag életkor=27±10,84). A kvalitatív szakasz mintájának nagysága 11 fő (n=10, nő=6, férfi=5, átlag életkor=35±14,05). A kvantitatív adataink statisztikai elemzése azt mutatta, hogy minden általunk vizsgált változó prediktora a rémálmok számszerű előfordulásának, kivéve az adekvát megküzdés. Az adekvát megküzdés protektív voltát a regressziós elemzésen túl a varianciaanalízis (χ2(3)=12,96; p=0,005; η²=0.088) is megerősítette. Tehát, hatékonyabb megküzdés mellett kevesebb rémálom zavarja az alvást. A kvalitatív vizsgálatban az egyének paralell beszámoltak arról, hogy rémálmaik keletkezésének legfőbb oka a stresszel teli események (egyénenként átlagosan 60%). Fontos megjegyezni, hogy a kvantitatív vizsgálattal (aminek tesztje az elmúlt 1 év eseményeire kérdez rá) szemben, a kvalitatív részben a résztvevők inkább a közelmúlt (aktuális nap és hét) eseményeit emelték ki.Az eredményeink rámutatnak, hogy a rémálmok nem csak az átélt stressz álombeli reprezentációi, hanem az egyén terhelhetőségének indikátorai is. A megküzdés protektív jellege arra utal, hogy nem maga a stressz elkerülése a kulcs, hanem az, hogyan küzd meg az egyén a megterheléssel.Kulcsszavak: rémálom, stressz, szorongás, depresszív tünetek, megterhelő életesemények, megküzdés

Témavezető: Dr. Fekete Zita

Vizsgálat célja:Vizsgálatunk célja, a minimal change nefropátia kezelésében nemzetközi adatok alapján újonnan bevezetett rituximab hatóanyaggal szerzett tapasztalataink, eredményeink vizsgálata. Vizsgálati módszerek:Kutatásom során a Debreceni Egyetem Klinika Központ Belgyógyászati Intézet Nefrológia Részlege által nefrózis szindróma miatt biopsziázott és kezelt betegek közül a minimal change nefropátia (MCN) szövettani diagnózisát kapó betegeket vontam be a kutatásba. Az UDMed programját adatbázisában kikerestük a kutatásunkba tartozó betegek kórlapjait, szövettani és laboratóriumi eredményeit, melyeket részletesen áttanulmányoztam, táblázatban rögzítettem. Tekintettel arra, hogy felnőttek körében a nefrózis szindróma hátterében ritka szövettani entitás a minimal change nefropátia, így kutatásom kisszámú beteg vizsgálatán alapul. MCN patogenetikai szerepében az eddig leírt podocytopatia és T sejt eredet mellett 2022-ben vetették fel Watts és munkatársai B sejt patogenetikai szerepét, ezzel B sejt elleni kezelések létjogosultságát alátámasztva. A bevont betegeket két csoportba osztottuk. Az egyik csoportba azok tartoztak, akik korábban elfogadott terápiás protokollal kezeltek (steroid és calcineurin inhibitor), míg a másikba azok kerültek, akiknek steroid dependencia vagy gyakori relapszus miatt a nemzetközi ajánlásokba nemrég bekerült anti-CD20 terápiát alkalmazták. Kutatásomban két terápiás módszer használatát követően kapott laboratóriumi eredményeket, kialakult relapszusok számát és időbeliségét hasonlítom össze. Fontosabb eredmények és következtetések:Kutatásunkban 8 beteg – két nő és hat férfi- esetét tanulmányoztuk, átlagéletkoruk 52.1 év. A terápia során 3 embernél használtak rituximabot. A betegek kezelése minden esetben hagyományos terápiával kezdődött majd ennek sikertelensége, a betegség ismételt relapszusai után kaptak rituximabot. A gyógyszer adását követően egy beteg teljes remisszióba került, a második betegnek az állapoat és laboreredményei javultak, partiális remisszót értek el, a harmadik beteg pedig gyakori relapszust mutatott a rituximab kezelés ellenére is. Mellékhatást nem észleltünk. Összességében elmondhatjuk, hogy az antiCD20 terápia jó választás lehet olyan MCN betegek esetén, akiknél az eddigi terápia hatástalannak bizonyult.

Témavezető: Dr. File Ibolya

Az asztrociták EAAT-1 és -2 glutamát transzporterei az extraszinaptikus glutamát koncentráció szabályozásában kapnak kiemelkedő szerepet. Funkcionális kísérletekben kimutattuk, hogy a glutamát transzporterek gátlása tónusos serkentő áramot hoz létre, ami az életkorral hanyatlik és 70 éves kor felett eltűnik. A jelen kísérletben azt tűztük ki célul, hogy ennek a csökkenésnek a morfológiai hátterét feltárjuk.Célkitűzésünk volt az EAAT-1 és EAAT-2 glutamát transzporterek asztrocita specifikus GFAP fehérjével való kolokalizációjának elemzése és egy új adathalmaz készítése humán neocortexből származó szövetmintákon; majd ezeknek a mintáknak egy átfogó automatikus elemzése mikroszkóptól a statisztikáig saját fejlesztésű programmal.A kísérlet mintái humán neocorticalis műtéti anyagok voltak, melyek különböző életkorú páciensekből származtak. A diagnózishoz nem szükséges, épnek tekinthető szövetet tumor eltávolítási műtétek során távolították el. A mintákat kettős immunhisztokémiai festéssel festettünk meg, majd konfokális mikroszkóppal felvételt készítettünk a mintákról. A minták analízisét egy általunk készített program végezte el amely az összes elkészült sorképet felbontotta és sorrendbe tette. Ezt követően különböző csatornákra bontva egy térképet készített a megfestett régiókról, majd az eredeti csatornák és térképek újrakombinálásával végezte el a statisztikai analízishez szükséges számításokat.A morfológiai analízis és statisztikai elemzés a GFAP-val kolokalizáló EAAT-2 életkorral előrehaladó szignifikáns csökkenést mutatott. Ezzel ellentétben, az EAAT-2 jelölés az életkorral intenzívebbé vált, míg a GFAP immunopozitivitás (a várttal megegyező módon) hanyatlott. Az EAAT-1 esetében nem volt korfüggés kimutatható.Összegezve a fentieket, sikerült alátámasztani morfológiai eredményekkel is az EAAT-2 transzporter funkciójának életkorfüggő hanyatlását. Az EAAT-2 immunhisztokémia általános, GFAP-val nem kolokalizáló növekedése mindamellett további vizsgálatok szükségességét veti fel. A továbbiakban a neuronális jelölésekkel és a sejtmag jelölésekkel való kolokalizációt is tervezzük vizsgálni.

Témavezető: Dr. Deák Pocsai Krisztina és Márton Béla

Using 10 years of stroke and meteorological data from Debrecen, Hungary ( n=15,018 cases), a hybrid deep learning model ( LSTM + XGBoost) was developed in order to forecast daily ischemic stroke incidence based on lagged temperature inputs. The model revealed that stroke risk increases significantly within 48 hours following exposure to moderately cold temperature (0-15)- even in the absence of extreme cold. SHAP-based interpretability identified short-term temperature lags (particularly Tmax lag -2 and +1) and calendar variables ( day of week, seasonability) as the most influential features. The hybrid model achieved an RMSE of 1.85, outperforming standalone LSTM (RMSE:2.81), and captured both acute weather-driven fluctuations and broader seasonal trends. These findings underscore the role of non-extreme, subacute cold exposure as a cerebrovascular trigger and support the integration of interpretable AI forecasting into public health early warning systems.

Témavezető: Prof. Dr. Csiba László

Introduction:Acute ischemic stroke (AIS) remains a leading cause of disability and mortality. Although mechanical thrombectomy (MT) provides effective recanalization in large-vessel occlusion, clinical outcomes vary widely. Inflammatory responses influence stroke progression, and simple blood-derived ratios - such as the neutrophil-to-lymphocyte ratio (NLR), platelet-to-lymphocyte ratio (PLR), lymphocyte-to-neutrophil ratio (LNR), and systemic immune-inflammation index (SII) - may offer accessible prognostic information, but their predictive value in MT-treated patients remains uncertain.Methods:We enrolled consecutive AIS patients undergoing MT at the University of Debrecen. Venous blood samples collected before MT were used to calculate 12 various inflammatory cell ratios. Baseline clinical and demographic data, including NIHSS scores, were recorded on admission and day 7. Short-term outcome was defined by NIHSS change at day 7 (improvement ≥4 points = favorable; worsening ≥4 points = unfavorable). Hemorrhagic transformation (HT) was classified using ECASSII criteria. Ninety-day functional outcome was assessed with the modified Rankin Scale (mRS), with scores 0-2 considered favorable.Results:A total of 275 patients were included, comprising 142 men (51.6%) and 133 women (48.4%), with a median age of 72 years (IQR 64-81). The median admission NIHSS score was 15 (IQR 10-18). HT occurred in 51 patients (18.5%). A favorable 7-day outcome was achieved by 135 patients (49.1%), while 81 patients (29.5%) had favorable 90-day outcomes. Overall, 103 patients (37.5%) died.Patients without ICH showed a trend toward higher PLR (p=0.054). Unfavorable short-term outcomes were associated with elevated NLR (p=0.023), while LNR was higher in the favorable group (p=0.023). Long-term unfavorable outcomes were linked to higher NLR (p=0.017) and SII (p=0.019), whereas LNR was higher among favorable cases (p=0.017). Among deceased patients, NLR (p=0.005) and SII (p=0.017) were significantly elevated; LNR was higher in survivors (p=0.006).Conclusion:Admission inflammatory cell ratios - especially NLR, LNR, and SII - demonstrate strong associations with early neurological outcomes, long-term functional prognosis and mortality in MT-treated AIS patients. These inexpensive and easily obtainable biomarkers offer meaningful prognostic insight and may support more accurate early risk stratification, clinical decision-making, and personalized post-thrombectomy management.

Témavezető: Dr. Szegedi István és Dr. Berki Alexandra

Bevezetés: Napjainkban a stroke a halálozás és rokkantság vezető oka a fejlett országokban. Az esetek 80-85%-a iszkémiás, 12-15%-a agyi állományvérzés, és 5-8%-a subarachnoidális vérzés (SAV). Irodalmi adatok szerint a SAV betegek felét az első hónapban a vérzéses eseményt követően elveszítjük, és a túlélők csupán egyharmada nyeri vissza eredeti életminőségét. A SAV magas mortalitási és rokkantsági rátát mutat, az állapotromlás pontos patomechanizmusa azonban nem ismert. Célkitűzés: A SAV súlyosságának, illetve a hosszútávú funkcionális kimenetelének összevetése a betegek kórházi felvételekor mért laboratóriumi paraméterekkel, beleértve akut fázis hemosztázis paramétereket.Betegek és módszerek: Prospektív, obszervációs tanulmányunkban konszekutív, akut SAV-at szenvedett felnőtt betegeket vizsgáltunk. A betegek felvételekor képalkotó vizsgálatok (natív CT és CT angiográfia), és részletes klinikai, ill. laboratóriumi vizsgálatok történtek. A stroke súlyosságának becslését felvételkor a modified Fisher (mFisher) és a Glasgow Coma Scale (GCS) pontrendszerek alapján végezték. A hosszútávú (90. nap) funkcionális kimenetelek vizsgálata a modified Rankin Scale (mRS) alapján történt. A betegektől felvételkor gyűjtött vérmintákból FVIII aktivitás, von Willebrand faktor antigén (VWF:Ag) valamint D-dimer szintek meghatározását is elvégeztük.Eredmények: A vizsgálatba 81 SAV-at szenvedett beteg került beválogatásra. A súlyosabb SAV-at szenvedett betegekben (mFisher 3-4) szignifikánsan magasabb VWF:Ag szintet (mFisher 1-2 vs. 3-4: medián:169,2; IQR:143,7-209,8 % vs. medián:259,7; IQR:190,7-310,1 %; p=0,0001) figyeltünk meg. A rossz hosszútávú (90. nap) kimenetelt jelző mRS 3-6 esetén szignifikánsan magasabb D-dimer (mRS 0-2 vs. 3-6: medián:0,76; IQR:0,36-1,78 mg/L vs. medián:1,19; IQR:0,65-4,28 mg/L; p=0,024) és VWF:Ag (mRS 0-2 vs. 3-6: medián:204,3; IQR:167,5-273,2 % vs. medián:273,9; IQR:190,2-318,2 %; p=0,018) szinteket tapasztaltunk. A 90. napig bekövetkező mortalitás szignifikánsan magasabb neutrofil számmal, D-dimer és VWF:Ag szintekkel társult.Következtetések: Eredményeink rávilágítanak egyes, akut fázist jelző laboratóriumi ill. hemosztázis paraméterek (VWF:Ag, D-dimer) valamint a SAV súlyossága és a kimenetel közti összefüggésre. Ezen markerek használata hasznos lehet a betegek állapotbecslésében és a klinikai döntéshozatalban.

Témavezető: Dr. Bagoly Zsuzsa és Lóczi Linda