OETDK.

Introduction: Gestational thrombocytopenia (GT) occurs in 7-12% of pregnancies, in most cases, it is benign and requires only monitoring. The background of GT includes physiological adaptation to increased plasma volume, hemodilution, increased consumption, and increased aggregation due to elevated thromboxane A2 levels. Large amounts of platelet accumulation have been described in the villous areas of the placenta. GT is usually mild; however, in rare cases it can be severe and endangering to both the mother and the fetus. Several other causes of thrombocytopenia during pregnancy exist including preeclampsia/eclampsia, HELLP syndrome, acute fatty liver of pregnancy , and pregnancy-independent pathology, such as pseudothrombocytopenia, immune thrombocytopenia, thrombotic thrombocytopenic purpura, autoimmune diseases, disseminated intravascular coagulopathy, heparin-induced thrombocytopenia, type IIb von Willebrand disease (VWD), bone marrow failure, mild congenital thrombocytopenia, hypersplenism, and deficiency states. Objective: This study aims to analyze a cohort of pregnant women admitted to the hematology unit with thrombocytopenia between September 2023 and September 2025, to identify potential underlying causes of thrombocytopenia. We examined relevant laboratory values (blood cell count, reticulated thrombocyte, anti-platelet antibodies, antiphospholipid antibodies, hemostatic parameters). Results: During the study period, 26 pregnant women were examined; 4 were in the second and 24 in the third trimester of pregnancy. The mean age of women was 31.48±5,8 years. Seven women had comorbid thyroid disorders, either Hashimoto thyroiditis or hyperthyroidism. The mean platelet count was 96.86±17.45 G/l. FVIII activity and von Willebrand factor levels were elevated, and ADAMTS13 activity was reduced in five women. Four had positive anti-platelet antibody levels, but none had a prior history of immune thrombocytopenia. Platelet count normalized after delivery in majority of the cases (3rd trimester: 113.5±26 vs 6 weeks after delivery: 127.8±42.9 G/l, p<0.001). Conclusions: Gestational thrombocytopenia is the second most common hematological abnormality during pregnancy. It is usually benign and does not require treatment; however, it can be associated with more serious conditions. Hematological consultation is recommended when the platelet count is below 100 G/l.

Témavezető: Dr. Brúgós Boglárka Csilla

Background: Chemotherapy-induced thrombocytopenia (CIT) often leads to delays, dose reductions or discontinuations in systemic anticancer treatment. Currently, no medical agent is licensed for CIT. However, the thrombopoietin receptor agonist romiplostim (ROM) has demonstrated promising efficacy in mitigating CIT in several clinical trials. Objective: To summarize our institutional experience with romiplostim in the management of CIT among patients with solid malignancies.Methods: We performed a retrospective analysis of patients treated with romiplostim for chemotherapy-induced thrombocytopenia between 1st August 2023 and 1st October 2025 at the Oncology Clinic and the Obstetrics and Gynaecology Clinic of the University of Debrecen. Initiation of ROM was considered in cases of persistent thrombocytopenia (≤100x109/l) related to systemic anticancer therapy. ROM was started at a weekly dose of 2-3 µg/kg, with permitted dose adjustments of 1-2 µg/kg per week to maintain platelet counts in the range of 100-200x109/l. If oncotherapy was resumed, weekly subcutaneous ROM administration was continued.Results: Our cohort included seven patients (5 female, 2 male) receiving active systemic therapy for cholangiocellular (n=2), breast (n=1), pancreatic (n=1), ovarian (n=2), and endometrial (n=1) cancers. The median age was 59 years (range: 46–79). Chemotherapy regimens associated with CIT were primarily gemcitabine- and platinum-based protocols. All patients showed clinically meaningful improvement in platelet counts (≥100×10⁹/l) within 1–2 weeks of initiating ROM. Following rechallenge with systemic therapy under ROM support, all 7 patients were able to maintain platelet counts within the target range of 100–200×10⁹/l. The applied doses of ROM were between 2-10 µg/kg per week. During a median 37 weeks (5-74) period of ROM use, no adverse event occurred.Conclusions: In our case series, romiplostim proved to be a safe and effective therapeutic approach for CIT.

Témavezető: Dr. Arokszallasi Anita

The discriminative value of circulating myeloblasts in myeloproliferative neoplasms Background and aimEssential thrombocythemia (ET) and primary myelofibrosis (PMF) are chronic myeloproliferative neoplasms (MPN) with overlapping driver mutations and clinical symptoms. Distinguishing between them is crucial, as both PMF subtypes, namely prefibrotic (PPMF) and overt (POMF), carry a higher risk of leukemic transformation and death compared to ET. Currently, an invasive bone marrow biopsy is required to differentiate ET from PMF subtypes. Although <20% variant allele frequency (VAF) of driver mutations in peripheral blood may separate ET from PMF overall, no non-invasive method reliably distinguishes ET from PPMF and POMF. Our aim was to assess the discriminative value of circulating myeloblasts (CMB) in newly diagnosed ET and PMF patients. MethodsWe quantified CMBs with an eight color multiparametric flow cytometry panel performed on peripheral blood samples as absolute counts (CMB#) and relative percentages (CMB%). To assess the value of CMBs as indicators of disease activity at diagnosis, we examined their associations with well-established patient and disease-associated prognostic markers of ET and PMF by Pearson correlation. CMB levels among ET, PPMF, and POMF were compared using the Kruskal-Wallis test. Diagnostic ability was determined by ROC analysis and was compared with the performance of the driver VAF. ResultsThe biological plausibility of CMBs as potential biomarkers were confirmed by the significant correlations between CMB# and white blood count (r=.608), neutrophil count (r=.583) and thrombocyte count (r=.575), respectively. CMB# proved to be a reliable marker for separating ET from PPMF and POMF (P<0.001), while CMB% was only able to discriminate between ET and PMF (p=0.002).Evaluation of the diagnostic performance through ROC analysis demonstrated that CMB# counts yielded an excellent discrimination between ET and PPMF (AUC=.807), outperforming driver VAF (AUC=.541).The sensitivity and specificity of CMB# and CMB% exceeded that of driver VAF in each pairwise comparison (ET vs. PPMF vs. POMF). ConclusionOur results provide evidence that CMB# enable us to differentiate between ET, PPMF and POMF with a non-invasive blood test. CMB# not only positively correlates with markers of disease severity but also do outperform VAF in diagnostic accuracy suggesting that this parameter can serve as a tool for the stratification of MPNs at diagnosis.

Témavezető: Dr. Pinczés László Imre és Dr. Magyari Ferenc

Bevezetés: Az engraftment szindróma (ES) egy nem infektív szövődmény, mely autológ hemopoetikus őssejt transzplantációt (AHSCT) követően is jelentkezhet. A patogenezisében a citokin vihar-szerű gyulladásos válasz, a neutrofil aktiváció és szöveti infiltráció, valamint a kapilláris leak szindróma is szerepet játszhat. A Hodgkin lymphomás (HL) betegek kezelésében ma már PD-1 gátló kezelést is alkalmazhatunk, mely irodalmi adatok szerint növelheti az ES kialakulásának valószínűségét. Betegek és módszerek: A DEKK Belgyógyászati Intézet, Hematológiai Tanszékén retrospektív módszerrel vizsgáltuk a 2018.01.01.-2025.10.31. között transzplantált, 18 év feletti HL betegek között az ES-re jellemző gyulladásos tünetek előfordulását. AZ ES-t a Spitzer és Maiolino kritériumok alapján határoztuk meg. Kerestük a súlyos esetek kialakulásának lehetséges kockázati tényezőit. Eredmények: A vizsgált időszakban 64 HL beteget (31 nő és 33 férfi) transzplantáltunk. A betegek átlagéletkora a transzplantáció időpontjában median 34 (18-62) év volt. Az 5 éves teljes túlélés 90%, a progressziómentes túlélés 87%. Az AHSCT előtt 8 beteg kapott PD1 gátló kezelést. A betegek között a szigorúbb Spitzer kritériumok szerint senkinél nem alakult ki ES. A Maiolino kritériumok alapján 3 ES-t (4,6875%) észleltünk, ezek közül egyik sem igényelt szteroid kezelést. Az engraftment előtt kialakuló, de ES-nek megfelelő tüneteket (pre-ES) a Maiolino kritériumok szerint 34 betegnél (53,125%) észleltünk, közülük 3 beteg (4,6875%) a Spitzer kritériumok alapján is megfelelt pre-ES-nek, ők az AHSCT előtt PD1 gátló kezelést kaptak és az ES tünetek miatt szteroid kezelésben részesültek. A panaszok kezdetéig median 4 (2-9) nap telt el. A súlyos formáknál (szteroid igény) median 4 nap vs a nem súlyos esetek 5 (2-9) nap. Neutrofil engraftment median ideje 9 (6-17) nap. (Súlyos formák 10 (8-17) nap vs nem súlyosak 9 (6-14) nap.)Következtetés: A PD1 gátlók az ES előfordulását nemzetközi adatok alapján is fokozhatják, és nem ritkán az engraftmentnél korábban pre-ES-ként fordulnak elő. Emiatt az infektív okok kizárást követően fontos gondolni rá, mert az időben kezdett szteroid terápia életmentő.

Témavezető: Dr. Miltényi Zsófia

Az allogén őssejttranszplantáció (allo-HSCT) számos hematológiai és hematoonkológiai betegség potenciális kuratív terápiája. Az eljárást azonban továbbra is jelentős, a túlélést befolyásoló szövődmények (Graft versus host betegség [GVHD], infekciók, alapbetegség kiújulása) terhelik. Az allo-HSCT eredményességét befolyásoló prognosztikai faktorok azonosítása elengedhetetlen a kezelés optimalizálásához, így hosszabb túlélést biztosítva a betegek számára. Vizsgálatunk célja volt, hogy elemezzük a különböző allo-HSCT-n átesett hematológiai betegek hosszú távú túlélési arányait és a leggyakoribb szövődmények incidenciáját. Különös hangsúlyt fektettünk azon klinikai és transzplantációs paraméterek (pl. donortípus, kondicionálás intenzitása, HLA-missmatch megléte vagy hiánya, beteg kora, immunszuppresszió típusa) hatásának feltárására, amelyek szignifikánsan befolyásolják a teljes túlélést (OS) és a relapszusmentes túlélést (RFS). A vizsgálat egy retrospektív, egycentrumos adatelemzés volt, mely 55 allogén HSCT-n átesett beteg adatait dolgozta fel. A betegek transzplantációja a Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Belgyógyászati Klinika B épület Haemopoetikus Transzplantációs Részlegén történt 2017 és 2024 között. Vizsgáltuk a szövődmények (akut/krónikus GVHD, relapszus, infekció) incidenciáját. A vizsgált betegek közül 37 férfi és 18 nő volt, a betegek átlag életkora 47 év volt a transzplantáció időpontjában. A betegek medián életkora 49 volt (22-től 69-ig). Diagnózisuktól a transzplantációig eltelt idő medián 11 hónap volt. Donortípusok tekintetében 2 syngen, 26 családi, melyből 11 haploidentikus és 27 idegen donor, melyből 1 köldökzsinór vér volt. A vizsgált időszak során 55 betegből 8-nál észleltük az alapbetegség progresszióját, melyből 6-an haltak meg. Progresszió esetén a transzplantáció után medián 5 hónappal következett be a halálozás (2-től 14-ig) A vizsgált betegek közül 2025. szeptember 1-ig 29-en elhunytak. Ebből 6-an az alapbetegség progressziója miatt, további 23 esetben pedig egyéb ok állt a halálozás hátterében.Az eredmények rávilágítanak, hogy az idegen donoros őssejttranszplantáció egy nagy kockázatú beavatkozás, de egyes betegek esetén a teljes gyógyulást jelentheti. Az adatokat elemezve lehetőség van a beavatkozás további optimalizálására, a szövődmények előfordulásának csökkentésére és ezzel a túlélő betegek számának növelésében.

Témavezető: Dr. Gergely Lajos

Az akut myeloid leukémia (AML) agresszív, gyors lefolyású hematológiai malignitás, melyet a csontvelőben felszaporodó éretlen myeloid blastsejtek korlátlan proliferációja jellemez. A magas kockázatú genetikai eltérésekkel rendelkező, illetve relabált vagy refrakter AML-betegek esetében az allogén hemopoetikus őssejt transzplantáció (allo-HSCT) hatékony terápiás potenciállal bíró kezelési lehetőség, fiatalabb betegekben, ugyanakkor komoly szövődményekkel járhat. AZ allo-HSCT effektivitása nagymértékben függ a donor-recipiens kompatibilitástól (HLA-match), mely determinálja a nem kívánatos mellékhatásokat, mint a GVHD kialakulását és a sikeres engraftment folyamatát.Célul tűztük ki, hogy allo-HSCT-én átesett AML-es betegek körében elemezzük a transzplantációt követő komplikációkat, a túlélést, a betegség progresszióját, a relapszusok előfordulását.A kutatást retrospektív módon végeztük, amelyben összesen 77 allo-HSCT-én átesett beteg adatait elemeztük. A transzplantáció időpontjától (2016. június 1.) kezdődően 2025. szeptember 1-ig követve klinikai útjukat az előzőekben meghatározott kutatási célok tekintetében.A vizsgált 77 beteg közül 32 nő és 45 férfi volt, kiknek a medián életkoruk 52 év volt a transzplantáció időpontjában. A diagnózistól a transzplantáció időpontjáig eltelt hónapok medián 8 hónap volt. A vizsgált időszak során a 77 betegből 49-nél észleltük a betegség progresszióját, akik közül 37-en hunytak el. A 37 halálesetből 35 beteg esetében az alapbetegség relapszusa, míg 2 esetben más ok állt a halálozás hátterében. Progresszió esetén a transzplantáció után medián 16 hónappal következett be a halálozás. A donorok tekintetében 38 esetben idegen donor, ebből 8 esetén volt A vagy B lókusz eltérés. Míg 39 családi donor volt, melyből 24 haploidentikus.AML-es betegek számára gyógyulást jelenleg az allo-HSCT tudja legnagyobb valószínűséggel biztosítani, mely az elmúlt időszakban bár jelentős fejlődésen ment keresztül, de még ma is egy kockázatos beavatkozás. Kutatásunk eredményei segíthetnek a beavatkozás hatásosságának a növelésében és a mellékhatások számának a csökkentésében.

Témavezető: Dr. Gergely Lajos

Bevezetés: A hemofília a VIII-as (hemofília A) vagy a IX-es véralvadási faktor (hemofília B) veleszületett hiánya okozta vérzékenység. A kezelés fejlődésének eredményeként a betegek várható élettartama mára hasonló a nem hemofíliásokéhoz. A hemofília nem véd az érelmeszedéstől, így náluk is jelentkeznek kardiovaszkuláris (CV) betegségek, melyek kezelését megnehezíti a beteg vérzékenysége. Célkitűzés: Debreceni Régió Hemofília Központban gondozott hemofíliás betegek CV rizikótényezőinek felmérése. A vizsgálat időtartamában a betegek körében kialakuló CV események kezelésének követése.Módszerek: 2024 szeptembere és 2025 novembere között 33 hemofíliás férfibeteget vizsgáltunk (átlagéletkor: 46,1 év). A betegek közül 32 A-hemofíliás (29 súlyos,1 középsúlyos, 2 enyhe) és 1 középsúlyos B-hemofíliás volt. Kontrollként 33 önkéntes, nem hemofíliás férfit (átlagéletkor: 46,7 év) vizsgáltunk. Az anamnézis felvétel kitért a hypertonia, a cukorbetegség előfordulására, a gyógyszerelésre, a dohányzásra, az energiaital- és kávéfogyasztásra és a fizikai aktivitásra. Vérnyomást mértünk, a tápláltsági állapotot a haskörfogat és a body mass index (BMI) alapján értékeltük. A laborvizsgálatok eredményeit (glükóz, lipidértékek, húgysav, vesefunkció) összehasonlítottuk a kontroll csoportéval. Kolmogorov-Smirnov teszttel a numerikus változók többsége parametrikus eloszlást mutatott, így a két csoport összehasonlítását t-próbával végeztük. A kategorikus adatokat khi2 próbával hasonlítottuk össze. Eredmények: A vizsgált laborértékek, a tápláltsági állapot, a dohányzás nem mutatott szignifikáns eltérést a kontrollokhoz képest, ugyanakkor ‒ az irodalmi adatokkal egybehangzóan ‒ a hypertonia numerikus érték szerint gyakoribb volt a hemofíliás csoportban (p = 0,08; 69,6 % vs. 48.5 %). Két CV esemény történt: egy 52 éves súlyos hemofíliás betegnél koronária sztentet ültettek be kettős, majd egyszeres thrombocytaaggregáció-gátló kezeléssel, faktorvédelemben. Egy 69 éves súlyos hemofíliás betegnél minor stroke és pitvarfibrilláció alakult ki. Az antikoaguláns kezelés kontraindikációja miatt bal pitvari fülcsezárás történt. Elektromos cardioversio után a sinus ritmus visszatért.Konklúzió: A rizikótényezők hasonló mértékben fordulnak elő a hemofíliás betegeknél, mint a normál populációban. Intervenciót igénylő kardiovaszkuláris betegségek náluk is kialakulnak, melyek kezelését az alapbetegséghez kell adaptálni. Fontos a megelőzés, a rizikótényezők időben történő kezelése.

Témavezető: Dr. Schlammadinger Ágota