Az emlő phylloid tumorainak előfordulása viszonylag ritka, azonban hasonló megjelenésük miatt nagyon könnyen összetéveszthetőek a gyakori fibroadenomákkal. Elkülönítésük azért fontos, mert klinikai viselkedésük és kezelésük eltérő. A 2019-es WHO klasszifikáció alapján benignus (60-75%), borderline (15-20%) és malignus (10-20%) alcsoportokra oszthatjuk a phylloid tumorokat. A malignus alcsoportban ritkán, de előfordulhat metasztázisképzés is.Szövettanilag mindkét elváltozás (phylloid és fibroadenoma) megjelenése nagyon heterogén, ezért hisztopatológiai vizsgálat során sem mindig könnyű az elkülönítésük. Phylloid tumorok gyanúja esetén a malignus elfajulás lehetősége miatt alapos és multiplex mintavétel szükséges, mivel megjelenése lehet heterogén és a malignitás jelei csak 1-1 területen észlelhetőek.Ha nem megfelelő a mintavétel és egy nem gyakorlott emlőpatológus vizsgálja a mintát, akár a hypercellularitás jelenlétéből adódóan diagnosztikus tévedés is létrejöhet, mivel eléggé elmosott a határvonal az egyes alcsoportok között.Eltávolítása széles kimetszéssel szükséges lehetőleg 1 cm-es ép sebészi szélekkel, malignitás gyanúja esetén sem szükséges őrszemnyirokcsomó biopszia elvégzése, mivel hematogén úton ad áttétet.Vizsgálatunk során az elmúlt 17 év alatt a DEKK Sebészeti Klinikán operált 92 beteg, szövettani vizsgálattal phylloid tumornak bizonyult esetét dolgoztuk fel. A vizsgált időszakban 51 betegnél (55,4%) benignus, 24 betegnél (26,1%) borderline és 17 betegnél (18,5%) malignus phylloid tumor került felfedezésre. Recidívát a betegek 14,2%-nál észleltünk. Vizsgáltuk továbbá a preoperatív core biopsziák eredményeit, melyek alapján a műtéti terv felállítása történt.Eredményeinkből megállapítható, hogy a malignus elfajulás aránya növekvő tendenciát mutat, ennek ellenére a túlélés igen kedvező és megfelel a nemzetközi elvárásoknak. Az emelkedő esetszám hátterében a gyakorlott emlőpatológus tapasztalata mellett az a gyakorlat állhat, hogy a fibroadenomának tűnő elváltozásoknál is a klinikai vizsgálat során minden esetben core biosziás mintavételt végzünk.

Témavezető: Dr. Balog Klaudia

A pancreas exokrin részének megbetegedéseihez társult diabetes (T3CDM) a pancreas állományának destrukciója vagy elvesztése következtében alakul ki, beleértve a hasnyálmirigy daganatos megbetegedéseit, illetve resectioit. A parciális pancreas resectiok után kialakult T3CDM prevalenciájára vonatokozóan korlátozottan állnak rendelkezésre adatok, emellett rizikófaktorai sem teljesen ismertek.Retrospektív vizsgálatunk során 2022.01.01.-2025.08.31. között, a DE KK Sebészeti Klinikán pancreas daganat gyanúja miatt operált 150 beteg adatait elemeztük, mely során vizsgáltuk a diabetes mellitus gyakoriságát ebben a populációban, különös tekintettel az újonnan kialakult, de novo diabetes arányára. Vizsgáltuk a resectio típusa és diabetes kialakulása, illetve súlyossága közötti összefüggést, illetve vizsgáltuk a T3CDM posztoperatív kimenetelre gyakorolt hatását.Eredmények: A műtét során nem került sor resectiora 44 esetben (29,3%), pancreatoduodenectomia 34 (22,7%), distalis resectio 45 (30%), total pancreatectomia – 22 (14,7%), enucleatio pedig 5 (3,3%) esetben történt. Pancreatoduodenectomia után 7 esetben komplettáló pancreatectomiát kellett végezni grade C pancreas fistula miatt. Ezeket a betegeket is a total pancreatectomia csoportba soroltuk, így összesen 29-re (19,3%) nőtt a pancreatectomizált esetek száma. A rezekción átesett betegek 26,6%-a már a műtét előtt is cukorbeteg volt. A műtét után 29 (27,4%) esetben alakult ki de novo diabétesz. A resectio típusa (a total pancreatectomia kivételével) nem befolyásolta a de novo diabetes arányát: pancreatoduodenectomiak közül 6 (17,6%), distalis pancreatectomiat követően 8 (19%), enucleatio esetén pedig 1 (20%) esetben alakul ki diabétesz. Ezen felül a pancreatoduodenectomia és a distalis pancreas resectio vércukorértékeit vizsgálva nem találtunk szignifikáns különbséget az egyes napokon mért vércukorértékek átlagaiban a két csoport között az első posztoperatív hónapban. A betegeink diétája a posztoperatív szakban azonos volt.Következtetések: A vizsgált populációban nem találtunk összefüggést a parciális resectiok típusa és a posztoperatív diabetes mellitus kialakulása, illetve súlyossága között. Mindezek ellenére gyakoriak a hipo- és hiperglikémiás epizódok (különösen total pancreatectomia után), így ez a kórkép multidiszciplináris ellátást, valamint szoros utánkövetést igényel a műtét és az esetleges onkológiai kezelés, gondozás mellett.

Témavezető: Dr. Zádori Gergely

Bevezetés: A mellkassebészeti beavatkozások egyik leggyakoribb posztoperatív szövődménye a tartós légáteresztés (persistent air leak, PAL), amely növeli a hospitalizáció idejét, az ellátási költségeket és a posztoperatív mortalitást. Tartós légáteresztés akkor áll fenn, ha a műtétet követően 5 napnál tovább észlelhető levegőáramlás a tüdőszövet felől a pleuraűrbe alveolo-pleuralis fistulán keresztül. A PAL kialakulását befolyásolhatja többek között a preoperatív tápláltsági állapot, a társbetegségek, a dohányzási előzmény és a műtét típusa. A perioperatív tápláltsági állapot (nutritional status) szerepe különösen lényeges, a szakirodalom alapján a PAL egyik meghatározó, független rizikófaktorának tekinthető. A malnutritio diagnózisának felállításakor a BMI, a nem szándékos testsúlycsökkenés, az elégtelen táplálékbevitel vagy felszívódás mellett kiegészítő támpontot nyújtanak például a szérumalbumin-, szérumösszfehérje- és szérumtranszferrin-értékek.Célkitűzés: Vizsgálatunk célja azon prediktív tényezők vizsgálata, amelyek előre jelezhetik a posztoperatív tartós légáteresztés kialakulását tüdőműtéten átesett betegek körében.Módszertan: A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Mellkassebészeti osztályán 2024 január és 2025 november között tüdőműtéten átesett 513 beteg adatait gyűjtjük ki retrospektív módon a Debreceni Egyetem betegdokumentációs rendszeréből. A statisztikai adatok feldolgozása során multivariáns elemzést alkalmazunk a különböző tényezők összefüggéseinek megértésére. Az adatgyűjtés során rögzítjük a betegek szérumalbumin-, szérumösszfehérje- és BMI-értékeit, a dohányzási anamnézist, a társbetegségeket, a rendszeresen szedett gyógyszereket, a műtét típusát, az esetleges korábbi mellkasi műtéteket, valamint az esetleges reoperációt.Várható eredmények és klinikai jelentőség: Az irodalmi adatok alapján a PAL kockázatát befolyásolhatja, többek közt a preoperatív tápláltsági állapot, a krónikus tüdőbetegségek (emphysema, COPD), a dohányzási előzmény, a tüdőgyulladás és a fokozott légúti váladékképződés, valamint a műtéti technika. Vizsgálatunk eredményei alapján tartós légáteresztéssel jelentkező betegek BMI- és szérumalbumin-értékei szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyultak (p<0,05), amely összhangban áll az irodalmi adatokkal. Eredményeink hozzájárulhatnak egy megbízható preoperatív rizikóbecslő rendszer kialakításához, amely elősegítheti a magas kockázatú betegek azonosítását és a célzott perioperatív menedzsment alkalmazását.

Témavezető: Dr. Mudriczki Gábor

Bevezetés: Az emlődaganat világszerte a leggyakoribb női daganatos megbetegedés. Mivel a diagnosztikai lehetőségek és a kezelések hatékonysága az elmúlt évtizedekben jelentősen javult, a túlélés mellett egyre nagyobb figyelem irányul a betegek életminőségére és pszichés állapotára. A pszichés tényezők közül kiemelt jelentőségű a progresszió-szorongás, amely a jövővel kapcsolatos aggodalmakat, valamint a betegség kiújulásától vagy előrehaladásától való félelmet tükrözi.Célkitűzés: Kutatásunk célja az egyes perioperatív tényezők (pl. műtét típusa, neoadjuváns terápia, stb.) progresszió-szorongásra gyakorolt hatásának felmérése emlőtumorral operált betegekben.Anyag és módszer: A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikáján 2023. szeptembere és 2024. júliusa között jó és rosszindulatú emlődaganat miatt operált 18 és 70 év közötti nőket válogattuk be a vizsgálatba. A 12 kérdéses rövidített progresszió-szorongás kérdőívet kétszer, a posztoperatív 4. hónapban, majd egy évvel később töltötték ki a betegek (n=97). A kérdőív adatai mellett egyes demográfiai és perioperatív adatokat gyűjtöttünk össze. A statisztikai elemzéseket SPSS szoftver segítségével végeztük, a szignifikanciaszintet p<0,05-ben határoztuk meg.Eredmények: A vizsgálat kezdetekor a résztvevők átlagéletkora 54 év volt (SD=9,5). A betegek 37%-a masztektómián, 63%-a emlőmegtartó műtéten esett át, döntően malignus daganatok indikációja miatt. Az egyes perioperatív tényezők önállóan nem mutattak szignifikáns hatást a progresszió-szorongásra. Ugyanakkor együttesen mindkét mérési időpontban szignifikánsan befolyásolták az eredményeket.Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy a perioperatív tényezők – és ezen keresztül a sebészeti ellátás minősége – meghatározó szerepet játszanak az emlőtumor miatt operált betegek progresszió-szorongásának alakulásában.

Témavezető: Dr. Kósa Csaba és Dr. Fekete Zita

Az indocianin zöld (ICG) fluoreszcens festék egyre elterjedtebb eszköz a modern sebészetben, mivel valós idejű képalkotással segíti a szöveti perfúzió, nyirokcsomók és egyéb képletek azonosítását. Az ICG a közel-infravörös tartományban fluoreszkál, így lehetővé teszi a mélyebben fekvő szövetek vizualizációját is. A technika alkalmazása különösen előnyös lehet pajzsmirigyműtétek során, ahol a mellékpajzsmirigyek épségének megőrzése kulcsfontosságú a postoperatív hypocalcaemia megelőzése szempontjából. Dolgozatunk célja az ICG történetének, tulajdonságainak és felhasználásának rövid ismertetése különböző műtéti területeken, valamint klinikai alkalmazásának vizsgálata pajzsmirigyeltávolítások során, különös tekintettel a mellékpajzsmirigyek intraoperatív azonosítására és életképességük megítélésére.Retrospektív módon elemeztük a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján 2021 januárja és 2023 novembere között végzett 506 pajzsmirigyeltávolításos műtét adatait. Az ICG alkalmazása 2022 áprilisában került bevezetésre, így a vizsgált populáció két csoportra osztható: ICG-vel és ICG nélkül végzett beavatkozásokra. Az ICG-t intravénásan adagoltuk a pajzsmirigy eltávolítását követően, a mellékpajzsmirigyek fluoreszcenciájának megjelenése alapján értékeltük azok életképességét.Az eredmények azt mutatták, hogy az ICG alkalmazásával végzett műtétek esetén az átmeneti hypocalcaemia előfordulási aránya alacsonyabb volt (10,53%), mint az ICG-t nem alkalmazó csoportban (16,77%). A különbség azonban statisztikailag nem volt szignifikáns (p = 0,323). A tartós hypocalcaemia előfordulása mindkét csoportban alacsony volt (0,63% vs. 3,51%), szintén nem szignifikáns eltéréssel (p = 0,112).Következtetésként megállapítható, hogy az ICG fluoreszcens képalkotás biztonságos és ígéretes módszer a mellékpajzsmirigyek intraoperatív vizualizációjára és funkcionális megőrzésére. A hypocalcaemia arányának csökkenése kedvező tendenciát mutat, azonban a statisztikai szignifikancia hiánya elsősorban a minta méretének korlátaiból adódhat. További prospektív, nagyobb esetszámú vizsgálatok szükségesek a technika megbízhatóságának és klinikai hasznosságának megerősítésére.

Témavezető: Dr. Tóth Dezső

Bevezetés: A robotasszisztált műtétek világszerte egyre nagyobb teret hódítanak a kolorektális beavatkozások során. Egy új technológia bevezetése azonban hosszú tanulási görbével és megnövekedett műtéti időkkel járhat. A Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján 2024-ben indult robotsebészeti program első másfél évének tapasztalatai lehetőséget adnak a módszer hazai környezetben történő vizsgálatára.Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a robotasszisztált kolorektális műtétek perioperatív eredményeinek összehasonlítása volt a hagyományos laparoszkópos és nyitott eljárásokkal. Kiemelt figyelmet fordítottunk a műtéti idő, a kórházi ápolási napok, a szövődmények arányának és a konzol-sebészek tanulási görbéjének elemzésére.Anyagok és módszerek: Prospektív kohorszvizsgálatot folytattunk a 2024. április 2. és 2025. augusztus 28. között operált 223 beteg (robot: n=130, laparoszkópia: n=65, nyitott: n=28) adatainak feldolgozásával, azon beavatkozásokat vizsgálva, amelyeket a két senior sebész végezte. Vizsgáltuk a demográfiai adatokat, a műtéti időt, a kórházi tartózkodás hosszát, valamint a posztoperatív szövődményeket. Eredmények: A robotsebészeti csoport betegei szignifikánsan fiatalabbak voltak (medián életkor: robot 63 év [IQR: 51,0–69,0] vs. laparoszkópia 71 év [IQR: 66,0–76,0]; p<0,001), ami utal a bevezetési fázis tudatos betegszelekciójára. Bár a robotasszisztált műtétek ideje szignifikánsan hosszabb volt (medián: 180 perc [IQR: 135-225]), mint a laparoszkópos (120 perc [IQR: 85-150]) vagy nyitott (132,5 perc [IQR: 75-170]) beavatkozásoké (p<0,001), ez nem befolyásolta hátrányosan a felépülést. A robotasszisztált csoportban a kórházi tartózkodás szignifikánsan rövidebbnek bizonyult (medián: 5 nap [IQR: 4-6] vs. laparoszkópia 6 nap [IQR: 5-8]; p<0,001). Az összes szövődmény aránya a robotasszisztált technikánál volt a legalacsonyabb (10,8% vs. laparoszkópia 24,6%; p=0,033) és az intenzív osztályos felvétel is itt volt a legritkább (10,8% vs. 30,8%; p<0,001). Mindkét operatőrnél szignifikáns negatív korreláció igazolódott a műtéti idő és az esetszám között (Spearman ρ= -0,32; p<0,001), ami a tanulási görbe objektív javulását jelzi.Megbeszélés: A robotasszisztált sebészet bevezetése intézményünkben biztonságosnak bizonyult. Bár a tanulási fázisban a műtéti idők hosszabbak, ezt ellensúlyozza a szignifikánsan rövidebb ápolási idő és az alacsonyabb szövődményráta. A program előrehaladtával és az esetszám növekedésével a műtéti idők csökkenése is bizonyítható.

Témavezető: Dr. Tóth Dezső

BevezetésAz Európai Emlőrák Sebészeti Társaság (EUSOMA) által meghatározott minőségi mutatók egységes keretet biztosítanak az emlőrák ellátásának diagnosztikai, sebészeti és onkológiai szempontú értékelésére. A vizsgálat célja a 2024-ben intézményünkben operált emlődaganatos betegek kezelésének összevetése a legfrissebb EUSOMA-ajánlásokkal.Betegek és módszerekRetrospektív elemzést végeztünk 596 primer emlőműtéten a 17 EUSOMA-minőségi mutatókhoz szükséges adatok kigyűjtésével. A szövettani, molekuláris és műtéti adatok standardizált feldolgozása alapján meghatároztuk az invazív és DCIS-esetekre vonatkozó indikátorok teljesülését. Adatainkat Microsoft Excel program segítségével dolgoztuk fel.EredményekA preoperatív diagnosztika minden esetben rendelkezésre állt. Az onkoterápiás mutatók többsége (a sugárkezelés, a hormon- és kemoterápia, valamint a HER2-ellenes kezelés alkalmazása) magas arányban teljesült. Az egy műtéttel történő ellátás szinte minden betegnél megvalósult, a DCIS-esetek pedig túlnyomórészt elkerülték a szükségtelen axillaris műtétet. Az azonnali rekonstrukció aránya intézményünkben alacsonyabb volt a nemzetközi elvárásoknál.KonklúzióIntézményünk az EUSOMA-mutatók túlnyomó többségét eléri vagy meghaladja. Fejlesztési lehetőségként a rekonstrukciós arány növelése és a patológiai jelentések teljes körű standardizálása azonosítható. A vizsgálat alapján az ellátás minősége nemzetközi összehasonlításban is kedvezőnek tekinthető.

Témavezető: Dr. Illésy Lóránt

BevezetésAz emlőműtétet harmadánál masztektómia a választott műtét. A műtét következtében kialakult sebüreg váladéktermelésének elvezetésére különböző drének használata vált elterjedtté. Ennek kiválasztása általában intézet/operatőr függő. A posztoperatív időszakban szükségessé váló drén viselése nagyban meghatározza a rövidtávú életminőséget, a lehetséges szövődmények számát. Betegek és módszerekA Sebészeti Klinikán 2022-2025 között masztektómián átesett (n=132) betegnél végeztünk prospektív analízist az egyes drenálási formák hatékonyságát illetően. A betegknél randomizált módon két csoportot alakítottunk ki aszerint, hogy ejtő, vagy szívó drén behelyezés történt.EredményekAz esetek felében vákuummentes ejtő drént, a másik felében szívó (radon) drént hagytunk vissza. Az átlagéletkor 63 év volt, BMI 28,3. A hospitalizáció 4 napnál rövidebb volt (3,75). A hozam tekintetében vákuumhatás esetében valamivel kevesebb volt a váladékozás, az átlagos összhozam szívónál 399 ml és ejtőnél 434 ml volt. A szívódrént hamarabb el lehetett távolítani (6 nap), mint az ejtőt (8 nap). A szeróma kialakulásánál nem volt szignifikáns különbség a két csoport között. Szívódrén esetén 19 betegnél (28%), ejtődrén esetén 22 betegnél (33%) volt szükség punkcióra. Sebgennyedés szívódrén esetén kissé gyakoribb volt (7,5%) az ejtődrénnel szemben (4,5%).KonklúzióÖsszességében elmondható, hogy a két csoport indikátorait tekintve hasonló eredményeket kaptunk. Mindkét drén-típus biztonsággal alkalmazható.

Témavezető: Dr. Illésy Lóránt és Dr. Kincses Gergő