Background: Type 2 Diabetes Mellitus (T2DM) is a growing public health challenge in Cambodia. However, adolescents have limitations of knowledge about the disease. Objective: To examine diabetes knowledge and to assess socio-demographic and exposure-related factors regarding students' understanding of the disease among Cambodian secondary school students. Methodology: This cross-sectional study took place over a two-months period (July-September 2025) and involved 414 secondary school students in two locations, Phnom Penh (urban) and Battambang (rural). Data was collected using a structured questionnaire that included demographic information and 24 questions to evaluate knowledge from the validated Diabetes Knowledge Questionnaire. Permission was obtained from the principals of all selected schools, and informed consent was secured from each participant. Data analysis was carried out using the statistical software R version 4.5.1.Results: Overall, only 36.9% of students demonstrated a good understanding of diabetes, indicating a low level of knowledge. Among male students, 43.7% were shown to have sufficient diabetes knowledge, whereas only 32.8% among females demonstrated this level of understanding. Multivariate logistic regression showed decreased odds ratio (OR) (with its 95% confidence interval in brackets) of knowledge for grade 11 OR=0.40 (0.24 – 0.68) compared to grade 10. Urban high school students had higher odds of awareness than rural students OR=1.58 (1.03 – 2.41), and those who had previously learned about diabetes were also found to be more knowledgeable OR=2.52 (1.61 – 3.94) compared to those who had not. Other studied variables had no significant effect on T2DM knowledge.Conclusion: Low prevalence among high school students in Cambodia was shown to have adequate knowledge of T2DM. Educational exposure and place of residence were two strong predictors of diabetes knowledge among students. School-based diabetes education should be focused as a way to build students’ awareness and promoting early prevention in adolescents.

Témavezető: Dr. Trefán László

Background: Stroke is the leading cause of death and a major cause of morbidity worldwide. There has been an increase in the prevalence among black Africans and developing countries due to the adoption of the western lifestyle. Healthcare workers are often the first point of contact when someone is experiencing stroke or any form of illness. Their awareness of risk factors and warning signs of stroke is crucial in early prevention and diagnosis of stroke.Objective: To assess the level of awareness of stroke risk factors among health science students in a Nigerian university and establish their awareness.Methodology: A cross-sectional study was conducted among second to fourth year pharmacy, nursing- and physiotherapy students at Kaduna State University in Nigeria using an online self-administered questionnaire which measured demographic data and knowledge of stroke. A validated questionnaire was used. Good knowledge was defined when right answers were above 70% per person. Results were presented as odds ratios (OR) with their 95% confidence intervals (CI).Results: Out of 205 students 59 were nursing-, 102 pharmacy- and 44 physiotherapy students. 146 were females and 56 males. High blood pressure was the most identified risk factor 196 (95.6%) followed by age 181 (88.3%) and family history 167 (81.4%), the least identified risk factors were diabetes 146 (71.2%) and smoking 153(74.6%). Females were associated with a higher knowledge than males and males had decreased odd ratio for stroke knowledge. 81% of the students had good knowledge of stroke. Physiotherapy (OR=7.12, CI=1.90-26.69, p-value=0.004) and pharmacy students (OR= 3.36, CI=1.28-8.84, p-value=0.015) had elevated odds of stroke knowledge than nursing students. There was a progressive increase in the level of awareness with increase in year of study considering odd ratios. Conclusion: This study revealed that a high percentage of healthscience students had good knowledge of stroke risk factors.

Témavezető: Dr. Trefan Laszlo

Background: Pertussis or whooping cough remains a significant cause of morbidity and mortality in infants under one year. The disease burden remains still high in many regions. This study aims to compare the burden of pertussis in infants under one year across socio-demographic index (SDI) categories and to analyze temporal trends in disease burden for each SDI group.Methodology: Data on mortality, incidence, and disability-adjusted life years (DALYs) for infants under one year were obtained from the Global Burden of Disease study. Age-standardized estimates and burden rates for each SDI group were extracted. Differences between SDI groups were assessed using the Kruskal-Wallis nonparametric test. Joinpoint regression was applied to identify significant changes in temporal trends from 1990 to 2023 expressed as annual percentage- (APC) and annual average percentage- (AAPC) change.Result: Pertussis burden differed significantly across SDI levels, lower-SDI countries had significantly higher incidence, DALYs, and mortality. Median incidence dropped from 7,702 per 100,000 in low-SDI settings to 2,197 in high-SDI ones; DALYs from 6,250 to 25.1; mortality from 69.3 to 0.02 in the same groups.Joinpoint analysis showed global declines in incidence, mortality, and DALYs from 1990–2023 AAPCs −0.68% to −1.84%, followed by sharp increases after 2021 APCs ~60–71%. High-SDI countries remained stable for decades but showed sudden recent surges APCs 91–203%. The results point to enduring inequalities and a renewed global rise in pertussis burdenConclusion: Even though vaccines for pertussis have been available for a long time, infants under one year are still heavily affected, especially in lower‑SDI countries. The overall burden had been going down since 1990, but there was a noticeable rise after 2021, likely because pandemic disrupted routine vaccinations and healthcare services. This recent increase, even in high‑SDI countries, shows that we need to strengthen vaccination programs, improve monitoring, and make sure high‑risk infants are protected.

Témavezető: Dr. Trefán László

Előzmény: A vastag- és vékonybél rosszindulatú daganatai globális szinten a leggyakrabban előforduló daganattípusok közé sorolhatók, hazánkban mind a két nemet tekintve a daganatos eredetű halálozás második vezető oka.Cél: A magyar rákregiszter adatait felhasználva a béldaganatok incidenciájának elemzése nem-, kor-, földrajzi feloszlás alapján Magyarországon.Módszer: A Nemzeti Rákregiszter béldaganatokra vonatkozó, nyilvánosan elérhető és validált adatait használtuk fel a 2000 és 2019 közötti időszakra, amelyek megyei bontásban állnak rendelkezésre. A béldaganatok mint a vékonybél-, vastagbél-, sigmabél és végbél határ, végbél-, végbélnyílás és anus csatorna indicenciáját vettük figyelembe. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján nemre-, korra és földrajzi eloszlásra korrigált standardizált arányokat állapítottunk meg.Eredmények: A férfiak incidenciája 19230 volt, a nőké pedig 15327, ami összesen 34288 incidencia esetet jelentett a vizsgált időszakban. Az összes incidencia a 70-74 korosztályban érte el a maximumát, míg ez a nőknél ugyanebben a korcsoportban, a férfiaknál a 65-69 éves korcsoportban volt. A béldaganatok incidenciája általában növekedő tendenciát mutatott. A nemre-, korra és földrajzi eloszlásra korrigált standardizált éves incidencia arány követte a leírt trendet. A korra standardizált, nemre és földrajzi elhelyezkedésre korrigált éves incidencia a 70 év feletti korcsoport ezen incidencia arányai évente váltakozva 5,6 és 6,7 közötti szerese a 70 év alattiaknak és a leírt általános növekedéshez inkább az idősebb korcsoport járult hozzá. A nemre standardizált, korra- és földrajzi eloszlásra korrigált incidencia arányok a férfiaknák minden évben magasabbak voltak, mint a nőknél és szignifikánsan különböztek 2006-ban és 2010-től 2019-ig. A földrajzi eloszlásra standardizált, nemre és korra korrigált incidencia arányok országrészek, Euró régiók és vármegyék tekintetében lokális minimumokat leszámítva általános növekedést mutattak és egy országrész és egy-egy vármegye kivételével nem volt szignifikáns különbség a földrajzi egységek tekintetében.Következtetés: Az eredmények segíthetik szűrési célcsoportok finomítását.

Témavezető: Dr. Trefán László

Előzmény: A nagymennyiségű alkoholfogyasztásnak súlyos egészségügyi és szociális hatásai vannak.Cél: A magyar kockázati ivók szocioökonómiai és demográfiai jellemzőinek vizsgálata az Európai Lakossági Egészségfelmérés (ELEF) 2014 és 2019 évi adatai felhasználásával. Módszer: A vizsgálat ELEF 2014 és 2019 közötti keresztmetszeti adataira épült. A felmérésekben elérhető volt az alkoholfogyasztás gyakorisága és az elmúlt heti naponta fogyasztott italmennyisége italfajtánként. A kockázati ivók definíciója férfiaknál ha napi átlagos elfogyasztott alkohol mennyisége tiszta alkoholban nagyobb, mint 40 gramm-, nőknél pedig ha nagyobb, mint 20 gramm etanol. A válaszadók neme, kora, iskolázottsága, jövedelme és lakóhelye a felmérésekben elérhető volt. Az adatok statisztikai elemzése többváltozós logisztikus regresszióval történt, aminek az eredménye esélyhányadosok (EH) és megfelelő 95%-os (KI) voltak.Eredmények: A két évben összesen 11 313 válaszadó közül 292 volt kockázati ivó, közülük 248 férfi és 44 nő volt. A nőknek csökkentett ES =0,13 (KI 0,09-0,18) volt a férfiakhoz képest. Az idősebb korcsoport ES= 2,23 (KI 1,61-3,08) a fiatalabb korcsoporthoz képest a kockázati ivásra. A növekvő iskolázottság csökkenő esélyhányadost mutat a kockázati ivásra: ES= 0,72 (KI 0,54-0,96) a középiskolát-, ES=0,56 (KI 0,38-0,82) a felsőoktatást végzettek az általános iskolát végzettekhez képest. A munkaerő inaktivitás növeli a kockázati ivás esélyhányadosát: ES=1,34 (KI 1,05-1,72). Egy másik modell szignifikánsan csökkenő esélyhányadosokat eredményezett a növekvő jövedelem függvényében a vizsgált ivási szokásra (ES= 0,66 (KI 0,46-0,93) -tól ES= 0,56 (KI 0,36-0,85) -ig alacsony jövedelemtől a legmagasabb jövedelemig).Következtetés: A modellekben a földrajzi eloszlás, a településtípus és európai régiók nem voltak szignifikáns faktorok. Az eredmények egy lehetséges célcsoport alapját adhatják egy jövőbeni prevenciós programhoz.

Témavezető: Dr. Trefán László

Előzmény: A koronavírus-betegség 2019 (Covid-19) vírus hatással volt a daganatos betegségek diagnosztizálására és ezen betegségek gyógyítására. Magyarországon a 4. legnagyobb mortalitással rendelkező daganattípus a hasnyálmirigy daganat. Cél: A Covid-19 hatásának elemzése a hasnyálmirigy daganat incidenciájára a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján, illetve a Központi Statisztikai Hivatal adatainak segítségével, kor-, nem- és földrajzi eloszlás alapján.Módszer: A Nemzeti Rákregiszter validált, publikusan elérhető adatainak felhasználásával elemeztük a hasnyálmirigy daganat incidenciáját 2019 és 2022 között a Covid-19 pandémia kezdeti időszakában. Ezen időszakra vonatkozóan, az incidencia adatok megyei szinten vannak bontva. A Központi Statisztikai hivatal adatainak segítségével pedig korra-, nemre-, és földrajzi eloszlásra korrigált standardizált arányokat számítottunk. Eredmények: A hasnyálmirigydaganatot tekintve 2019-ben 2813, 2020-ban 2776, 2021-ben 2658, 2022-ben 2685 incidencia eset volt a vizsgált időszakban. A 100.000 főre eső nemre-, korra, és földrajzi eloszlásra korrigált standarizált incidencia aránya követte az itt leírt trendet. A korra standardizált nemre és földrajzi eloszlásra korrigált incidencia arányok tekintetében a 70 év feletti korcsoport incidencia arányai követték az itt leírt trendet. A nemre standardizált korra és földrajzi eloszlásra korrigált arányok a férfiak incidencia aránya csökkent, míg a nőké követte a fentebb leírt általános trendet. A két nem között nem volt szignfikáns különbség a incidencia arányokban a vizsgált időszakban. A földrajzi eloszlásra standardizált nemre és korra korrigált incidencia arányok nem mutattak egységes trendet az országrészek, Eurorégiók, és vármegyék tekintetében. Következtetés: A Covid-19 hatással volt a hasnyálmirigydaganatok incidenciájára 2019 és 2022 között, a Covid-19 esetek számának növekedésével a hasnyálmirigy daganatok incidenciája csökkent.

Témavezető: Dr. Trefán László

Bevezetés: Az ártalmas gyermekkori élmények halmozódása jelentősen növeli az egészségkárosító magatartásformák, valamint számos mentális és szomatikus betegség, például a daganatos megbetegedések kialakulásának a kockázatát. Az ártalmas élmények mérésére kidolgozták a magyar adaptációjú Ártalmas Gyermekkori Élmények Kérdőívet (ACE kérdőív), melynek teszt-reteszt megbízhatóságát korábban még nem vizsgálták. Hasonló, más nyelven elérhető ártalmas élményeket vizsgáló kérdőívek rendelkezésre állnak, azonban ezek ismételt méréses megbízhatóságával kevés vizsgálat foglalkozott.Célkitűzés: Kutatásunk fő célja a magyar nyelvű ACE kérdőív teszt-reteszt megbízhatóságának mérése, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika emlődaganattal operált betegei körében.Módszer: A longitudinális kutatásban 98, 33-70 év (M=54.02) közötti emlőtumorral operált beteg vett részt. Az első adatfelvétel a posztoperatív 4. hónapban, míg a második átlagosan az első adatfelvétel után 1 évvel történt. A vizsgálati személyek mindkétszer ugyanazt a kérdőívcsomagot töltötték ki, melyben többek között egy demográfiai adatokra vonatkozó kérdéssor és az ACE kérdőív szerepelt.Eredmények: Az intraklassz korreláció alapján az ACE kérdőív összpontszáma jó ismételt méréses megbízhatóságot mutatott (ICC (3,1)=0.744, 95% CI=0.640-0.821), melyet a teszt-reteszt pontszámok közötti eltérés hiányát jelző Wilcoxon előjeles rangteszt eredménye (W=370.000, p=0.293) is alátámasztott. Bár a tétel szintű teszt-reteszt megbízhatóság a Cohen-féle Kappa érték szerint változónak bizonyult (k=0.385-0.907), a McNemar próba alapján a két mérési időpont között egyik tétel esetében sem volt szignifikáns különbség.Következtetések: Az intraklassz korreláció szerint az ACE kérdőív teljes pontszámának ismételt méréses megbízhatósága jó, az egyes tételekhez tartozó Cohen-féle Kappa mutatók pedig rendszerint jelentős és közepes megbízhatóságot mutattak, melyet a McNemar próba eredményei is alátámasztottak. Két tétel esetében a megbízhatóság pontos meghatározásához további adatok felvétele szükséges. Az ártalmas gyermekkori élmények számos mentális és szomatikus megbetegedés kockázatát növelik, ezért az ártalmak ismételt méréses megbízhatóságának vizsgálata elengedhetetlenül fontos a prevenció és a megfelelő intervenció szempontjából is. Kulcsszavak: ártalmas gyermekkori élmények, teszt-reteszt megbízhatóság, emlőtumor

Témavezető: Dr. Tóth Beáta és Dr. Kósa Csaba

Bevezetés: Az emlőtumor diagnózisa, a kezelések és azok következményei jelentős pszichológiai terhet jelentenek. Bár a kutatások többsége biológiai tényezőkre összpontosít, a metakogníció, valamint a progresszió- és állapotszorongás fontos szerepet játszanak a műtétet követő időszak alakulásában. E tényezők megértése hozzájárulhat a magasabb kockázatú betegek azonosításához és a személyre szabott pszichológiai intervenciók megalapozásához.Célkitűzés: Kutatásunk célja annak vizsgálata, hogyan változik az emlőtumor miatt műtéten átesett betegek progressziószorongása, metakognitív működése és állapotszorongása a posztoperatív időszakban, és milyen tényezők játszanak szerepet a progressziószorongás változásában. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikáján 2023 szeptembere és 2024 júliusa között operált páciensek körében elemeztük a műtét utáni 4. és 12. hónapban mért pszichológiai változókat.Módszer: Vizsgálatunkban 152 (18–71 év) beteg vett részt a posztoperatív 4. hónapban, és 98 (33–70 év) a posztoperatív első évben. A kérdőívcsomag az Állapot- és vonásszorongás skála állapotszorongás alskáláját, a Rövidített Progressziószorongás Kérdőív és az Meta-kogníciók skála tételeit tartalmazta.Eredmények: A progressziószorongás szignifikánsan csökkent a 4. hónapról az első évre (t(97)=2,11; p=0.037), és a változás metakogníciótól, állapotszorongástól, kortól és daganattípustól függetlenül jelent meg, az idő múlásával magyarázható. Sem az állapotszorongás (W=26; p=0,537), sem a metakogníció összpontszámában (W=24; p=0,437) nem találtunk változást a két mérési időpont között, ugyanakkor a negatív metakognitív hiedelmek csökkentek (W=21; p= 0,042). A 4. hónapban mind a metakogníció, mind az állapotszorongás a progressziószorongás prediktorának bizonyult, a 12. hónapban csak az állapotszorongás jelezte azt előre. Sem a metakogníció, sem a szorongás változásai nem mutattak indirekt mediáló kapcsolatot a két időpontban mért progressziószorongás mértékével.Következtetés: A progressziószorongás természetes módon csökken a posztoperatív első évben, míg a metakognitív működés stabil marad. Bár a negatív metakognitív hiedelmek enyhülnek, ez nem magyarázza a progressziószorongás szintjének csökkenését, ahogy az állapotszorongás sem. A kiújulástól való félelem spontán csökkenése mellett továbbra is indokolt lehet a negatív metakognitív hiedelmek célzott átstrukturálása a pszichés teher csökkentése érdekében.Kulcsszavak: emlődaganat, állapotszorongás, metakogníció

Témavezető: Dr. Fekete Zita és Dr. Balog Klaudia

A stroke világszerte a halálozás és a rokkantság egyik vezető oka, és gyakori következménye a post-stroke depresszió, amely az egyik legjelentősebb pszichiátriai szövődmény ebben a populációban. Bár a post-stroke depresszió széles körben előfordul a stroke-túlélők körében, korai felismerése és kezelése továbbra is kihívást jelent. A jelen kutatás célja a stroke-ot követő depresszív tünetek, a megküzdési stratégiák, a funkcionális állapot és az életminőség közötti kapcsolatok vizsgálata. A hipotézisek szerint a stroke-túlélők körében a depresszív tünetek szintje magas, az alacsonyabb életminőség magasabb depresszióval jár együtt, míg az adaptív megküzdési stratégiák és a jobb funkcionális állapot alacsonyabb depressziószinttel és jobb szubjektív életminőséggel társulnak. A kutatás kvantitatív, keresztmetszeti módszerrel, online kérdőíves adatfelvétellel (BDI, SIS, Konfliktusmegoldó Kérdőív, WHOQOL-BREF) valósult meg. A mintába 54, 18 év feletti, stroke-diagnózissal rendelkező felnőtt került bevonásra. A résztvevők önkéntesen és anonim módon vettek részt a vizsgálatban. Kizárási kritérium a súlyos kognitív deficit volt. Az eredmények alapján a résztvevők átlagos depressziószintje az enyhe depressziós tünetek tartományába esett. A depresszió és az életminőség között szignifikáns, negatív irányú kapcsolat mutatkozott, valamint a funkcionális állapot és a depresszió között is szignifikáns, közepes erősségű negatív korrelációt találtunk. A megküzdési stratégiák és a depresszió, illetve az életminőség között nem mutatkozott szignifikáns kapcsolat. Eredményeink rámutatnak a depresszió és a csökkent funkcionális állapot szoros összefüggésére a stroke-túlélők körében, és hangsúlyozzák a pszichés szűrés, valamint a komplex rehabilitációs beavatkozások fontosságát.

Témavezető: Dr. Fűzi Márta

A systemas lupus erythematosus (a továbbiakban SLE) Magyarországon körülbelül 3-5000 egyént, nagyobb számmal nőket érintő autoimmun betegség. Tünetei több szervrendszert érinthetnek, mindemellett olyan általánosan rossz közérzetet eredményező szimptómák megjelenésével is jár, mint a krónikus fáradtság, gyulladási folyamatok, láz és ízületi fájdalmak. Ezutóbbi tünetek okán gyakran láthatatlan betegségként is hivatkoznak a köznyelvben a kórképre, mivel szabad szemmel ezek nehezen észrevehetők. A társas támasz kiemelten fontos a krónikus betegséggel való megküzdésben, mégis korábbi eredmények arra utalnak, hogy az SLE-vel élők ennek alacsonyabb szintjét észlelik.Kutatásunkat lupusszal diagnosztizáltak csoportja (n=58) és nem krónikus betegséggel élők kontrollcsoportjának (n=107) bevonásával végezzük. Célja a lupusszal élők társas támogatottságának, depressziószintjének és stigmatizáció-élményének feltérképezése, valamint összevetése nem krónikus betegséggel élő kontrollcsoporttal. Vizsgáljuk továbbá, hogy a krónikus betegek felé irányuló elbagatellizáló reakciók miben térnek el az akut betegségekkel kapcsolatos környezeti reakcióktól. Az adatgyűjtés online zajlik, anonim módon, kérdőíves formában. A kutatás kvantitatív szakaszában mindkét csoporttal felvételre kerül a Beck-féle Depresszió Kérdőív rövidített verziója, a Multidimenzionális Észlelt Társas Támasz Skála itemei, illetve saját kérdések a környezet invalidáló reakciójával és a tünetek láthatóságával kapcsolatban. Az SLE-vel élők csoportjával felvételre kerül továbbá a Stigmatizáció Krónikus Betegségekben Kérdőív is. Az eredmények alapján, invalidáló reakciót az SLE-vel élő egyének között többen tapasztaltak autoimmun betegségükkel szemben, mint a kontroll csoport tagjai akut megbetegedések során. Továbbá, a depresszió és stigmatizáció kapcsolatát vizsgálva szignifikáns, közepes erősségű összefüggést találtunk: a magasabb depressziópontszám magasabb szintű stigmatizáció-élménnyel járt együtt. A kutatás kvalitatív része online hívásban folytatott, félig strukturált interjúkra épül lupusszal élő résztvevőkkel (n=4), mely során saját kérdések mentén igyekszünk feltárni az egyén személyes tapasztalatait a társas támogatás, a környezet reakciói és a megértettség érzésével kapcsolatban. Eredményeink hozzájárulhatnak a krónikus autoimmun betegséggel élők pszichés jóllétének pontosabb megértéséhez, és segítségükkel támogató intervenciók szervezésére lehet lehetőség.

Témavezető: Dr. Fűzi Márta

Bevezetés: Számos vizsgálat igazolta az ártalmas gyermekkori élmények és a felnőttkori krónikus nőgyógyászati fájdalomszindrómák közötti összefüggést. A korai érzelmi vagy fizikai bántalmazás és elhanyagolás, valamint a diszfunkcionális családi körülmények hatással lehetnek a központi idegrendszer fejlődésére, befolyásolhatják annak válaszmintáit, mely fokozott fájdalomérzékeléshez vezethet. Célkitűzés: Kutatásunk célja a krónikus nőgyógyászati fájdalommal élő nők körében az ártalmas gyermekkori élmények gyakoriságának és típusainak felmérése, valamint a fájdalom súlyosságának és a szorongás mértékének a vizsgálata. Továbbá az ártalmak és a krónikus nőgyógyászati fájdalom, valamint a szorongás közötti kapcsolat feltárása.Módszer: A kutatásban 73, 18-70 év közötti (M=39,12) nőgyógyászati fájdalommal diagnosztizált beteg vett részt, akiket a DE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján kezelnek. Az adatgyűjtéshez a demográfiai adatok mellett felvételre került az Ártalmas Gyermekkori Élmények Kérdőív (ACE), a Spielberger-féle Állapot-és Vonásszorongás (H-STAI), valamint a Krónikus Kismedencei Fájdalom Kérdőív (IF-CPPQ). Eredmények: A vizsgálatban résztvevő személyek közül 42,5% (n=31) nem élt át egy ártalmas élményt sem, 20,5% (n=15) pedig több mint 4 átélt ártalomról számolt be. A leggyakoribb ártalomtípus a szerhasználó családtaggal való együttélés (30,1%, n=22). Az érzelmi elhanyagolás, illetve a mentális beteg családtag mérsékelt pozitív kapcsolatot mutatott a vonásszorongással (r = 0.459 és r = 0.322). Szignifikáns különbség mutatkozott a fájdalom mértékében az érzelmi elhanyagolást átélt személyeknél, az ártalmat át nem élőkhöz képest (U = 292, p = 0.010). Továbbá, szignifikánsan magasabb vonásszorongás mutatkozott az ártalmat átélt, valamint át nem élt csoportok között (U = 337, p<0.01).Következtetés: A kapott eredmények alapján a gyermekkorban átélt ártalmas élmények, mint az érzelmi elhanyagolás és mentális beteg családtag, hatással vannak a vonásszorongásra. Továbbá az érzelmi elhanyagolás magasabb fájdalomérzékeléssel jár. Az eredmények rámutatnak a korai ártalmas élmények a későbbi fájdalomérzékeléssel, valamint a szorongással való kapcsolatára. Felhívja a figyelmet a prevenció fontosságára és hozzájárulhat a hatékonyabb személyre szabott kezelés kialakításához.Kulcsszavak: gyermekkori ártalmas élmények, állapotszorongás, vonásszorongás, nőgyógyászati fájdalmak

Témavezető: Dr. Tóth Beáta

Bevezetés: A kardiovaszkuláris megbetegedések az elmúlt időszakban a vezető halálozási okok között szerepelnek a világon. Az akut koronária szindróma életmódbeli és biológiai tényezőit számos kutatás vizsgálta, azonban a betegség pszichológiai aspektusai kevésbé ismertek. A szívinfarktuson átesett betegek pszichológiai jellemzőinek vizsgálata mind a prevencióban, mind a betegség utáni komplex rehabilitációban segítséget nyújthat.Célkitűzés: Kutatásunk célkitűzése az ártalmas gyermekkori élmények, depresszió és szorongás előfordulási gyakoriságának vizsgálata a Debreceni Egyetem Klinika Központ Kardiológia Klinikán kezelt, akut koronária szindrómán átesett betegek körében.Módszer: Kutatásunkban 20, 41-82 év közötti akut koronária szindrómán átesett beteg vett részt. Az adatgyűjtés személyesen, a szívinfarktust követő 1 héten belül, kérdőívcsomaggal történt, amely az Ártalmas Gyermekkori Élmények Kérdőívet (ACE kérdőív), a Beck Depresszió Skálát és a Spielberger Állapot-és Vonásszorongás Kérdőívet tartalmazta.Eredmények: A vizsgálatban résztvevő személyek 45%-a (n=9) számolt be 18 éves kora előtti ártalmas élményekről. A gyermekkori ártalmas élményt elszenvedett betegek 66%-a (n=6) számolt be 1 ártalomról, halmozódást tekintve pedig 33%-uk (n=3) 2 vagy annál több ártalomról. Bántalmazás az ártalmas gyermekkori élményeket elszenvedett betegek 33%-ánál (n=3) fordult elő, diszfunkcionális családi körülmények mindegyiküknél. A leggyakrabban előforduló ártalomtípus a depressziós, mentális beteg vagy öngyilkosságot megkísérlő családtaggal való együttélés volt (n=6). A betegek 45%-ánál (n=9) állt fenn enyhe vagy középsúlyos depresszió, 25%-uk (n=5) a vizsgálat idejében tapasztalt szorongást, 40%-uk (n=8) vonás szinten szorongott. Az ártalmas gyermekkori élmények és a depresszió (rs=0,569), valamint a vonásszorongás (rs=0,525) közti kapcsolat tekintetében egy mérsékelt pozitív, a depresszió és az állapotszorongás (r=0,739), illetve vonásszorongás (r=0,656) között pedig erős, illetve közepesen erős pozitív kapcsolat áll fenn.Következtetés: Kutatásunk eredményei szerint az akut koronária szindrómát elszenvedett betegek közel fele élt át ártalmas gyermekkori élményeket. Eredményeink felhívják a figyelmet az ártalmas gyermekkori élmények, a depresszió és a szorongás kapcsolatára, melynek további vizsgálata a betegség prevenciójában és rehabilitációjában is hasznos lehet.Kulcsszavak: akut koronária szindróma, ártalmas gyermekkori élmények, depresszió, szorongás

Témavezető: Dr. Tóth Beáta és Dr. Homoródi Nóra

Bevezetés: A gyermekkori ártalmas élmények – mint az elhanyagolás, bántalmazás vagy diszfunkcionális családi környezet – komplex, hosszú távú hatással lehetnek egy egyén fejlődésére, növelve a pszichológiai és biológiai betegségek kockázatát. A szakirodalmak összefüggést mutatnak a gyermekkori traumatizáció és a disszociáció mindkét formája, a mentális tünetekben megnyilvánuló pszichoform és a testi tünetekben jelentkező szomatoform disszociáció között. A disszociáció és a traumatizáció közötti kapcsolat mögöttes mechanizmusainak feltárása azonban még hiányos. A reflektív funkció egy olyan képesség, mellyel képesek vagyunk saját és mások viselkedését belső mentális állapotokkal összekapcsolni és ezek mentén megérteni. Ezen funkció sérülése integrációs zavarokat és fokozott mentális sérülékenységet okozhat. Feltételezésünk szerint ez a funkció közvetítő tényezőként lehet jelen a gyermekkori traumatizáció és a disszociatív tünetképzésre való hajlam között.Célkitűzés: A kutatás célja feltárni, hogy a gyermekkori ártalmas élmények miként befolyásolják a reflektív funkciókat, és ez milyen módon kapcsolódik a felnőttkori disszociatív tünetképzésre való hajlamhoz.Módszer: A mintát 134 fő (átlagéletkor: 35,2 szórás:13 év) alkotta. Az adatfelvétel online, hólabda módszerrel történt, önkéntes és anonim módon. A demográfiai kérdéseken túl a gyermekkori ártalmas élményeket (ACE), a disszociatív élményekre (DES) és a szomatoform disszociációra (SDQ-20) való hajlamot, valamint a reflektív funkciót vizsgáltuk (RFQ-H) önkitöltős kérdőívek segítségével.Eredmények: A mintának 71,6%-a számolt be legalább 1, és 26,1%-a több mint 4 ártalmas gyermekkori élményről. A minta 4,5%-a pszichoform-, 3,7%-a szomatoform disszociatív hajlamot mutat, 3%-a pedig mind a két formát egyaránt. Egy mediátoros útanalízissel vizsgáltuk a változók közötti összefüggéseket. A gyermekkori ártalmas élmények és a szomatoform disszociáció kapcsolatában a reflektív funkció mediáló szerepe 24,6% magyarázó aránnyal volt kimutatható. Amikor pedig a pszichoform disszociációra gyakorolt hatást figyeltük meg, a mediáció a kapcsolat 31,4%-át magyarázta.Következtetés: A reflektív funkció sérülése vagy romlása részben közvetíti a gyermekkori ártalmas élmények és a disszociáció közötti kapcsolatot. Ez felhívja a figyelmet a reflektív funkció szerepére a trauma hosszútávú hatásának megértésében, valamint kiemeli jelentőségét a disszociatív tünetek kezelésében.

Témavezető: Dr. Molnár Judit és Kovács Bianka Dorottya